2019-ben szeretnék nagyobb figyelmet fordítani a környezetvédelemre. Nem nagy elhatározásokról van szó, de a műanyagtermékek használatát például szeretném szépen lassan a minimálisra szorítani, és összességében kevesebb felesleges vagy „eldobható” terméket vásárolni.

A férjemmel van egy mondásunk, amivel leállítjuk egymást, ha éppen vennénk egy új kacatot: „ettől lesz nagyobb a szemétsziget”. A Csendes-óceánon hömpölygő kontinensnyi szemétre (Great Pacific Garbage Patch) emlékeztetjük magunkat ezzel, amely meggondolatlanul, divatból vásárolt, olcsó, eldobható kacatokból is áll, amiket már le sem kellett volna gyártani, de valakik megvették, használták és kidobták ezeket, és most a gyönyörű óceánt szennyezik.

Ennek tükrében idén próbálok még jobban odafigyelni arra, hogy miattam ne kelljen újabb értékes erőforrásokat pazarolni. Ennek fényében elhatároztam, hogy idén megpróbálok kevesebb dolgot vásárolni Tatyinak is, és odafigyelek, hogy csökkentsük az ökológiai mancsnyomainkat is.

Eddig is a sok cuccát készítettem én, viszont most igyekszem minél több esetben újrahasznosítani vagy újrafelhasználni már meglévő dolgokat. Szerettem volna Tatyinak egy fényvisszaverő kabátot, hogy a sötétben is biztonságosan sétálhassunk, és eszembe jutott, hogy pár éve, mikor akkora divat volt a körsál, hogy észre sem vettük, hogy hordhatatlan, készítettem magamnak egyet fényvisszaverős fonalból (OK, mondom, hogy divat volt…)

Előkotortam a nevezett sálat, és találtam hozzá még egy cseresznyepirost is, szintén fényvisszaverős fonalból – szerintem egyiket sem hordtam kb soha, de most nagyon megörültem nekik. Úgy tűnt, hogy a két sálból akár két mellényke is kijön, és nagyon jó vastag fonalak voltak, szóval lelkesen láttam hozzá. A feketével kezdtem, és pár óra horgolás után egész szép kis mellény jött ki, de sajnos elég rövid volt, ezért aztán a pirosat is hozzátettem. Két mellény helyett végül egy végtelenül elegáns, hosszított fazonú pulcsit kaptam. És Tatyi is hogy örül neki, ugye? :)

Facebook
Instagram

Facebook
Instagram

Eltelőfélben van az első hét az új munkahelyemen, és gondoltam, írok Nektek arról, hogy milyen volt az első hetünk Tatyival. Mert persze ő is itt van, kitartóan jön velem nap nap után :) Egyébként, mielőtt kérdeznétek, igen, szempont volt, hogy ő is jöhessen velem ;)

Jelen pillanatban elég fáradt vagyok, az újdonságok, az új közeg, a rengeteg impulzus, ami ér szinte teljesen lekötik a figyelmemet, minden nap tanulok valami újat, és ez szuper érzés.

Tatyinak is rengeteg az újdonság. Született vidéki kutyaként (pont akkor költöztünk Veresre, amikor Tatyi hozzánk került) ugyan járt már sokszor Budapesten, de a mindennapi bejárás azért más.

Hétfőn utazott életében először trolibuszon, és, mint eddig minden tömegközlekedési eszköz, ez is tetszett neki. Már megvettük a havi kutyabérletet is, tegnap meg is dicsértek minket, hogy ilyen szabályosak vagyunk. Igazából az ellenőr bácsi közölte, hogy ő ilyet még nem is látott :)

Hétfő reggel azért még voltak nehézségeink: Tatyi nem értette, hogy miért is kellene kimenni az esőbe, amikor teljesen jól lehet kuckózni a kanapén is. Jó pár percnyi unszolásba telt, mire méltóztatott megmozdulni. Ha jól emlékszem, szerda volt az a reggel, amikor már magától bújt elő az ágyából, hogy jön velem.

Megismerkedtünk Gyöngyi nénivel is, a szomszédos kávézó tulajdonosával, akit Tatyi rögtön a szívébe zárt - és én is, mert isteni kávét főz! :)

Öröm nézni, hogy ismerkedik Tatyi az új dolgokkal, emberekkel. Már ismeri az útvonalunkat, ügyesen navigál nagyobb tömegben is, és azt vettem észre, hogy bizonyos dolgokra emlékszik még régebbről.

Például tegnap az Oktogonon szálltunk fel a földalattira, ahogy régebben sokszor, és teljesen céltudatosan ment le a lépcsőn, várakozott, a kijáratnál pedig automatikusan a jó irányba indult el.

Tatyival a trolibuszra vártunk, és persze mindjárt megszólított minket egy hölgy, hogy milyen aranyos Tatyi, hogy milyen fajta, stb. Gondolom Veletek is történt már ilyen :)

Én: Utcán találtuk, kiskorában, keverék kutyus.

Néni: Daxi, ugye?

Én: Keverék, nem tudni, milyen fajta.

Néni: Látom, daxi.

Én: <<udvarias hümmögés>>

Néni: És, hányszor kell levinni? Négyszer?

Én: Kertes házban lakunk, de reggel és este sétáltatom.

Néni: Nekem is ilyen fajta kell, mert emeleten lakom, nem tudom gyakran levinni.

Itt persze elmondhattam volna, hogy teljesen egyéni, hogy melyik kutyának milyen az anyagcseréje. A tacskó vonalat eddigre elengedtem… 

Valahogy ilyen szituációkban sosem tudom, hogy a beszélgetőpartneremet ténylegesen mennyire érdekli a mondandóm. Bár én ódákat tudok zengeni Tatyiról és persze nem véletlenül írok róla blogot, de egy hétköznapi beszélgetésben mégis próbálom visszafogni magam… mondjuk úgy, hogy igyekszem leplezni, hogy bolond kutyás nő vagyok. 

Én: <<udvarias hümmögés>>

Néni: És mennyiből jön ki havonta? Ötezerből kijön?

Huh… Valószínűleg a helyénvaló válasz valami olyasmi lett volna, egy udvarias mosoly kíséretében, hogy nem tudom, nehéz megbecsülni, változó. Csak itt eszembe jutott a rengeteg felelőtlenül vásárolt kutya, akikben aztán az újdonsült „tulajok” csalódnak és a végén a menhelyen kötnek ki. Mégiscsak fel kellene világosítani, nehogy egy újabb kutyus jusson ilyen sorsra, de annyira meghökkentett a kérdés, hogy nem tudtam összeszedni a gondolataimat, és jött a troli, így azóta is azon filózom, hogy vajon a hölgyemény azóta már aktív tacskókeresésbe fogott-e, és az én lelkemen szárad a szegény eb sorsa?

Szerintem egyébként fontos, hogy mielőtt kutya (vagy bármilyen állat) kerül az életünkbe, mérlegeljük az ezzel járó anyagi felelősséget is. Sok olyan kutyus van a menhelyeken, akiktől pont azért váltak meg, mert a család nem készült fel a kutyatartással járó anyagi teherre. Az állatorvosi rendelőkben dolgozók pedig sokat mesélhetnének arról, hogy sokszor pusztán anyagi megfontolásból nem viszik időben az állatokat orvoshoz, vagy éppen a kezelés ára már nem fér bele a büdzsébe. 

Éppen ezért összeírtam, hogy körülbelül mi mennyibe kerül, hátha ez segít a leendő kutyagazdiknak az eligazodásban és a felelős döntéshozásban.

(Ez nem egy reprezentatív felmérés, a saját tapasztalataimra és állatorvosi rendelők valamint kisállat-felszerelési üzletek honlapjaira támaszkodtam. Az árak tájékoztató jellegűek és a minimális árakat vettem számításba. Mivel sok költség nem jelentkezik havonta, így inkább éves listát készítettem, illetve az egyszeri költségeket is számításba vettem.Az árak kistestű kutyára vonatkoznak, nagyobb termetű kutyák esetében az állatorvosi műtéti, a táp, a kullancs elleni védelem, a kozmetika és egyéb költségek jóval magasabbak lehetnek. Ebben az összefoglalóban nem szerepel az edzések, kutyaiskola, váratlan orvosi kezelések, utazások, biztosítás, egyéb felszerelések ára, mert ez mindenkinek egyéni döntése, most a kutya alapvető szükségleteire hagyatkoztam.)

Állatorvosi költségek

Ivartalanítás: 24.000 Ft + 6.000 Ft altatás (10kg alatti kutya esetében, egyszeri)

Mikrochip behelyezés és regisztráció: 7.500 Ft (egyszeri)

Kölyökkutya oltási programja: kb. 25 – 30.000 Ft (első évben)

Veszettség és kombinált oltás: 10 600 Ft (a második évtől, évente)

Féreghajtó: kb. 10.000 Ft évente

Szívférgesség szűrés és védelem: Kb. 10.000 Ft + 8.000 Ft (egyszeri, majd évente)

Külső élősködők elleni védelem (kullancs, bolha, szúnyog): a védekezés módjától függően – csepp, vakcina, nyakörv, stb. – kb. 20 - 30. 000 Ft évente

Állatútlevél: 9.000 Ft

Élelem, táp: 3 - 5.000 Ft 

Kozmetika: kistestű kutyus egyszeri kozmetikája olyan 4 – 6.000 Ft között mozog

Felszerelés (az állatos áruházak árait vettem alapul, semmi fenszi dizájnercucc; egyszeri költségként)

Póráz és nyakörv: 3.000 Ft – 10.000 Ft-ig

Zacsitartó: 500 – 1.500 Ft

Hám: 2.000 – 7.000 Ft-ig

Pulcsi, kabátka: 2.000 – 10.000 Ft

Biléta: 1.000 – 5.000 Ft

Boksz autóba: 5.000 – 20.000 Ft

Takaró: 1.000 – 8.000 Ft

Fekhely: 5.000 – 15.000 Ft

Ha mondjuk a kutyánk 12 évet él, és egyszer sem kell orvoshoz vinni, nem kell gyógyszert szednie, nem járunk sportolni, nem visszük nyaralni, akkor körülbelül ez az a költségvetés, amivel számolhatunk...

Ha-ha-ha! - szakad ki a nevetés erre minden gazdiból :) de, képzeljünk el egy statisztikailag komplikációmentes világot. Szóval, sallangmentesen és nagyon alaphangon, egy kistestű kutya tartásával járó költségek számításaim szerint így alakulnak:

Egyszeri költségek: 101.000 – 173.000 Ft

Éves költségek: 106.600 Ft

Így havi szinten körülbelül 10.000 Ft-ból „jön ki” egy kutya.

Nálatok mi a helyzet? Mi az, aminek nem tudtok ellenállni, ha kutyáitokról van szó? Inkább örök darabokat vesztek, vagy szerettek időről időre újítani? Volt olyan váratlan költség, amelyre nem gondoltatok, mikor kutyátok lett? És főleg, mit mondtatok volna a néninek??? :)

Facebook
Instagram

Wash&Vau self-serve dogwash Budapest

Tatyival meghívást kaptunk a Wash&Vau-ba, hogy kipróbáljuk, önkiszolgáló kutyamosójukban milyen egyszerűen és gyorsan varázsolhatunk vaddisznóból tiszta és kulturált ebet.

Tatyi and I were recently invited to try the Wash & Vau self-serve dog wash. They had an open day in the beginning of October and I was really excited because Tatyi just loves all things stinky, especially on her fur. Quite honestly, getting her clean and neat in our bathtub is sometimes close to a zombie movie/mud wrestling nightmare…

Nagyon örültem a meghívásnak, mivel nálunk a fürdés gyakran napirenden van. Tatyi feltételezhető terrier felmenőinek köszönhetően imád mindenbe belefetrengeni, ami bűzlik, kedvence az Eau de Rothadóhal, de ha az erdőben talál valamit, természetesen azt sem hagyja ki… és ilyenkor a fürdés és fürdőkád-takarítás nem egy leányálom… ha a Ti kutyusotok is hasonló tendenciákat mutat, vagy csak nem szeretnétek otthon, a fürdőkádban fürdetni, jó szívvel ajánljuk a Wash & Vau kutyamosót.

I was hoping that the dog wash would prove easy-peasy and Tatyi won’t be too frightened so I can say goodbye to bathtub cleaning after every dog wash. If you’ve ever been to a self-serve car wash, well, this system is really similar: first a shower with clear water, then some shampoo (which comes from the shower head, mixed with water) and finally a rinse. At the end, you can thoroughly dry the pups with the heavy-duty blow-drier, so they won’t get cold outside.

Ha jártatok már önkiszolgáló autómosóban, akkor a kutyamosó működése sem lesz kihívás: először vizezünk, majd samponozunk, és a végén öblítünk. A szárítás a kutyakozmetikustól ismerős ipari szárítóval gyorsan megy, szóval teljesen szárazon léphet ki a kutyusunk az utcára. Első alkalommal érdemes lehet pár jutalomfalatot bekészíteni, de alapvetően semmivel nem stresszesebb vagy bonyolultabb a folyamat, mint egy otthoni fürdetés.

If you’re going for the first time, I’d recommend taking some treats just for safety’s sake, but the whole process is really not any more stressful or complicated than a bath at home, however, without all the mess and the need to clean up afterwards. From us, the Wash & Vau dog wash gets the thumbs up for sure!

Kedvet kaptatok az egyszerű és gyors kutyafürdetéshez?  Országszerte 16 helyen vehetitek igénybe a Wash & Vau szolgáltatásait - további információkat a weboldalukon találtok:

www.kutyamoso.hu

NYITVA: 0-24

WASH & VAU SELF-SERVE DOGWASH - 16 LOCATIONS IN HUNGARY

OPEN 24/7

For further information visit their website or Instagram:

www.kutyamoso.hu

@washandvaukutyamoso

Szaloncukrok az üzletekben, ünnepi dekoráció az utcákon, sokan már Karácsony-lázban égnek. Pedig kár lenne az őszt csak egyfajta „várjuk, hogy jönnek az ünnepek” kategóriába degradálni, amikor a természet ilyenkor szinte hívogat minket, gyönyörű színekbe öltözött erdők, kísérteties reggeli köd és valami olyan látvány vár minket, amelyet, ha valaki megfestene, gondolkodás nélkül titulálnánk giccsnek. 

Hosszú évek tapasztalata: még sosem maradtam le a Karácsonyról azért, mert az őszi hétvégéket a természetben töltöttük :) Tatyi is kifejezetten szereti az őszi avarban szaglászást, a falevelek kergetését és a hamarosan hólepel alá kerülő illatorgiát, ami az erdőben vár ránk. Ilyenkor se túl meleg nincs, se a hóval és a mínuszokkal nem kell küzdenünk, minden adott egy szuper családi kirándulásra vagy akár egy komolyabb túrához is. A kullancsok elleni védelemről azért ne feledkezettek meg, de egyébként: irány az erdő!

A november elsejei hosszúhétvégén az Őrségbe látogattunk, egy erdei vadászházba költöztünk be pár napra, ami nagyon tetszett Tatyikának, mivel a bekerített udvaron szabadon szaglászhatott, a cserépkályha mellett pedig kedvére melegedhetett – egyszerűen nem értem, hogy nem kapnak a kutyák hőgutát a kályhától 10 centire! :)

Az Őrség egyébként ideális terep kutyás kirándulásokra, nagyon rendezett, ápolt, a turistautak jól jelzettek, az emberek kedvesen, nyitottan fordulnak a kutyásokhoz. A szállásfoglalás talán rejteget némi nehézséget, de magánszállásokon nekünk eddig nem volt gondunk, ha pedig a teljes kutyabarát paradicsomba kívánkoztok, az ország (szerintem) legjobb kutyás szállodájába, az Abbázia Country Clubba foglaljatok. Éttermekben, kocsmákban és kávézókban nem volt rossz tapasztalatunk: nem várnak ugyan kutyatállal és kutyás menüvel, de gond nélkül beengedtek minket. Érdemes egy kis úti tálkát vinnünk magunkkal, hogy bárhol meg tudjuk itatni az ebeket.

Első napunkon Őriszentpéter környékének néprajzi és kulturális nevezetességeinek megismerésével töltöttük: ellátogattunk a veleméri Szentháromság templomba, amely freskómaradványairól és fényjátékáról ismert. A templomot úgy tájolták, hogy a különböző jeles napokon az adott naphoz kötődő szent képére vetődjön a fény -  és mindezt a XIII-XIV. században! Ugyan a környező fák miatt a fényjátékot sajnos már nem élvezhetjük, érdemes ellátogatni a templomba. A kutyusokat a templom előtt hagyva megcsodálhatjuk a freskómaradványokat, majd utána egy erdei sétával kárpótolhatjuk az ebeket.

A szoknyás harangláb Pankaszon azonban már abszolút kutyabarát program. A rendezett kis faluban az Őrség szimbólumává vált harangláb és a mellette található kovácsműhely bepillantást enged a régen élt emberek mindennapjaiba. Érdekesség még, hogy a templomtól különálló fa haranglábak elterjedése a reformációnak köszönhető: a türelmi rendeletig (II. József) protestáns templomok ugyanis csak torony nélkül épülhettek, ráadásul, csak katolikusok építhettek kőből tornyokat. Így úgymond kényszer szülte megoldásként épültek Őrség-szerte ezek a fa haranglábak.

Másnapra gyalogtúrát terveztünk, melynek lényeges eleme a termelői piac meglátogatása volt Őriszentpéteren. A szombat délelőttönként tartott piacon valóban a kézműves, helyi termékekről szól. Személyesen beszélgethetünk a termelőkkel, aszalványokat, tökmagolajat, édességeket, sajtokat kóstolhatunk, bevásárolhatunk valódi őrségi kincsekből az otthoniaknak. A piactól indul egy tanösvény, ahol megismerhetjük a környék állat- és növényvilágát, a templom előtt pedig a kitelepítettek emlékművét tekinthetjük meg. Az 1950-1953 közötti időszakban az Őrség lakosságának több mint 4%-át telepítették ki: teljes családokat szakítottak el az otthonuktól, vették el földjeiket. Erre a tragédiára több őrségi településen is emléktáblák, szobrok emlékeztetnek.

Őriszentpéterről Szalafő felé vettük az irányt (a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra; RP-DDK kék sáv jelzését követve), hogy a szereken végigsétálva az Árpád-kori templomhoz érjünk. A templom és a sírkert megtekintése után a Zala (Szala) völgye felé vettük az irányt, ahol, a ködös-párás novemberi idő ellenére is, vagy talán épp azért, szinte zavartalan erdei nyugalomban túrázhattunk egészen Szalafőig. Az utolsó pár kilométeren már igyekeznünk kellett, nem szerettük volna, ha az erdőben sötétedik ránk. A közel 20 km-es táv után Tatyit nem kellett ringatni, mire a vacsora elkészült, ő már a kályha előtt horkolt :)

Az ősz beköszöntével elérkezett a várva-várt túraszezon is. Az első alkalmas hétvégén egy rövidebb túrával indítottuk a szezont: Kittenberger Kálmán életének egy fontos állomását kerestük fel. Tanzánia helyett azonban Kismarosról indultunk a nagy oroszlánvadász nyomába.

A Turista Magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg egy Kismaros – Nagymaros túraajánló, amely érinti a Kittenberger Kálmán villát Nagymaroson, a Rózsakunyhót, amelyben sokszor megpihentek Fekete Istvánnal, és a Kittenberger magaslest, amely még áll, és őrzi a nagy vadász és természetjáró emlékét. Ha kedvet kaptatok, a Turista Magazin 78-83. oldalán részletesen megtalálhatjátok, a leírást térképpel.

Az eredeti túrán annyit változtattam, hogy Kismarosról indulva körtúrává alakítottam és így kimaradt belőle a Kittenberger villa (szerintem ez kutyával egyébként sem látogatható), viszont így egy kellemes délutáni túrává szelídült az egynapos kirándulás, amely a mostani felépülő-edzetlen állapotunkban éppen meg is felelt.

A kismarosi kisvasút-megállónál hagytuk az autót (ha vonattal érkeztek Budapestről, a vasútállomástól pár perc séta), majd a kisvasút síneivel párhuzamosan, a zöld sáv jelzésen indultunk el a Morgó irányába. Pár percig lakott területen battyogtunk, majd a jelzést követve letértünk a műútról, és hamarosan az erdőben folytattuk utunkat. A túra hamar bekeményített, és egy erős, meredek ösvényen vitt minket felfelé, egyenesen a domboldalban. Ez a kaptató a túra legnehezebb szakasza, viszont itt kell némi kitartás, hogy a csúszós, avarral borított ösvényen felérjünk a dombtetőre – de megéri a kitartó talpalás, mert megpihenve, visszapillantva a gyönyörű őszi színekbe öltözött Duna-kanyar látványa tárul elénk.

Továbbra is a zöld sávon maradva kellemes tölgyerdőben sétálhatunk tovább, valódi erdei nyugalom vesz minket körül, és az élő erdőben kutyáinknak akad bőven szimatolnivaló. Olyan 6 km után a jelzett turistaút egy műutat keresztez, itt a műútra balra fordulva kell pár száz métert kitérnünk, hogy elérjük a Rózsakunyhót. Nem csoda, hogy Kittenberger Kálmán és Fekete István is szerettek itt megpihenni. Kellemes, árnyas padokon pihenhetünk mi is, fogyaszthatjuk el a bekészített elemózsiát és elmélkedhetünk az előttünk itt járt természetbarátok emlékéről.

Ha továbbindulunk, vissza kell sétálnunk oda, ahol a zöld sáv jelzést elhagytuk, és a műút túloldalán csatlakozzunk vissza rá. Egy békés, zöld réten vezet tovább az utunk, majd újra erdőben folytatjuk a túrát. A zöld sáv jelzésről a zöld négyzetre térjünk át, ez az út vezet vissza Kismarosra. A kellemes, lejtős erdei ösvényen pihentető tempóban tudunk haladni, alkalmunk nyílik a beszélgetésre, a természet megfigyelésére. Itt-ott megpillanthatjuk a Duna-kanyart, a visegrádi várat is.

Távolság

16.7 km

Szintemelkedés

242 m

Időtartam

4-5 óra

Once upon a time… my Dad took my Mom on a date to the Gallery – and he wanted to smuggle his foxterrier in to see the pictures. I can’t remember which exhibition it was, but it seems that taking my dog everywhere stems from my Father. He would be so glad to see that there are dog-friendly galleries and museums nowadays.

 

Szimpla Háztáji – the younger brother of the well-known cult establishment

Szimpla Háztáji is just across the street from Szimpla, the well-known ruin pub in Kazinczy utca. Háztáji is more like a café, it serves cakes and sandwiches, coffee and tea, and from time to time hosts photo exhibitions. We were invited to the opening event of the current exhibition, but couldn’t make it, so I really wanted to see, how Boglárka Balogh, whose photos are published in National Geographic, captured the faces of endangered animals. The effect is shocking. After looking these amazing creatures straight in the eyes, you will think twice about buying that chocolate with palm oil in it or leaving your textile shopping totes at home.

You can see the photos until 8th November. Free entry. More on upcoming events here.

Robert Capa Center of Contemporary Photography

Only a couple of weeks ago have I finished reading Robert Capa’s memoir of his WWII assignment and adventures. His dry humour is really entertaining, sometimes even lulls you into believing that taking war photos in the front line is nothing but fun.

He said, that “if your photographs aren’t good enough, you’re not close enough” – well, he was definitely close enough. The exhibition puts in a timeline his war photos from the Spanish Civil War, WWII, China and Vietnam, but also the shots he’d taken at the birth of the State of Israel and in post-WWII Budapest.

The exhibition runs until 31^st December 2018. Entry: 1500 HUF. For more info on current and upcoming exhibitions please go to capacenter.hu.

Follow us on Instagram

Az egész ott kezdődött, amikor Apukám randira hívta Anyukámat a Képtárba. Már nem emlékszem, milyen kiállításra mentek, de a családi anekdotakincs szerint Édesapám a kabátja alatt akarta bevinni a kutyáját a kiállításra – hogy örülne most, ha tudná, hogy már vannak kutyabarát képtárak!

A művészet iránti érdeklődésemet anyukámtól, a kutyák mindenhova magammal cipelésének vágyát pedig ezek szerint Aputól örököltem, ebben a sorrendben. Gyerekkoromban nem voltam nagy kutyás, cserébe minden létező kiállításra elmentünk, és azóta is szeretek múzeumokba és képtárakba járni. Kutyabarát szempontból a kisebb galériákkal volt eddig szerencsém, a mainstream múzeumok egyelőre még nem állnak készen a bundás művészetpártolók fogadására (mármint nem a másokszőrévelékeskedő mamikra gondolok itt, ők persze mehetnek). Ez még a kutyás szempontból liberális Olaszországban sincs másképp – ottani múzeumhekkelési kísérletünkről itt írtam.

Szimpla Háztáji – házi süti, fröccs és természetfotók

Van azonban egy-két hely Budapesten, ahol tárt ajtókkal várnak minket, négylábúinkkal együtt, ráadásul nem csak állandó, de időszaki kiállításokkal is. Szombaton a Szimpla Háztájiban néztük meg Balogh Boglárka, a National Geographic bloggerének fotóit. Boglárka a kihalás szélén álló állatok portréival hívja fel a figyelmünket a természet, az állatok védelmének fontosságára. Ezt a sorozatot 2018. november 8-ig tekinthetitek meg, a Háztáji és a Szimpla további programjairól pedig itt találtok több infót!

A belépés ingyenes.

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Nemrég olvastam Robert Capa: Kissé elmosódva című könyvét, amelyben a világhírű fotóriporter II. Világháborús haditudósítói munkájára emlékezik vissza. A bevezetőben így fogalmaz:

„A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, és van valami köze az igazsághoz.”

A fotóknak is körülbelül hasonlóan “van köze” az igazsághoz, bár itt Capa száraz humora nem tompít a drámaiságon. Lehet, hogy a friss olvasmányélmény hatására, de élénken elevenedett meg előttem a képeken elkapott pillanatok mögött a háború borzalma, hogy milyen érzés lehetett ott állni a frontvonalban.

Megnéztük még a Capa Nagydíj kiállítást és a THIRTYTHREE névre keresztelt tárlatot, amely a MoME fotográfia programjának elmúlt 33 évére tekint vissza. A Fortepan –Ez a Divat című kiállítására sajnos már nem maradt időnk, de ha érdekel a szocialista divat, mindenképpen nézzetek be: az utcafronti galériába csak be kell sétálni, a belépés ingyenes, a tárlat hossza pedig még a türelmetlenebb ebeknek sem okozhat gondot :)

A Robert Capa, a Tudósító c. kiállítást 2018. december 31-ig láthatjátok. További információt az aktuális kiállításokról a Capa Központ honlapján találhattok!

Felnőtt belépőjegy: 1 500 Ft, Diák- és nyugdíjasjegy: 800 Ft; Nyitva hétfőtől vasárnapig, 11:00 – 19:00-ig (pénztárzárás: 18:30).

Egy hete vért vettek Tatyitól. Már vártam, hogy egyszer ez is eljön, mivel a gyógyszer, amit szed, elég szoros orvosi felügyeletet igényel, szóval nem engedjük, hogy az állatorvosi rendelőben megálljon nélkülünk az élet :)

Több hónapnyi küzdelem után találtuk meg ezt a gyógyszert, amitől Tatyi  egészséges kutya lett. Pontosabban, csak úgy nézett ki, úgy viselkedett és (többnyire) úgy érezte magát, mint egy egészséges kutya.

Kezdetben persze aggódtam, nem akartam elhinni, hogy tényleg jobban van. Aztán, ahogy teltek-múltak a hetek, és minden rendben ment, kezdtem el én is megfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen ez csak egy illúzió. Hamarosan vissza kell venni a gyógyszer adagjából, a mellékhatások elkerülése/minimalizálása érdekében.

Múlt csütörtökön volt az első vérvétel a gyógyszeradag csökkentése óta. Alig aludtam azóta: folyamatosan rémálmaim voltak, hogy Tatyit elveszítem, vagy újra beteg lesz. Nagyon féltem, hogy megint rosszul lesz. Aztán már nem bírtam tovább, és felhívtam az orvost. Már a hangján hallottam, hogy nem jó hír... A CRP értéke 40 felett van, a legutóbbi 7.5-hez képest. (Mondjuk volt már 300 körül is, szóval ez nem a világ vége.)

Ma este újra vettek vért, hogy lássuk, hogy merre tart a folyamat. Szerencsére semmi tünete nincs, ma is voltunk agilityn, itt hortyog mellettem, és összességében nagyon jól néz ki, remélem, ez így is marad.

Előfordulhat, hogy csökken megint az érték, bár, ahogy értettem, ez inkább olyan csodával határos dolog lenne, de persze ebben bízom :) aztán persze stagnálhat és nőhet is, de majd meglátjuk

A minap egy ismerősöm kérdezte, hogy nem túl nagy fáradság-e nekünk, hogy a napjainkat ahhoz kell igazítani, hogy Tatyinak mikor kell bevennie a gyógyszereit. Tatyinak ugye, ahogyan azt sokan tudjátok, autoimmun betegsége van (ez egy hosszú sztori, írtam róla többször a blogon is: itt és itt), és emiatt naponta kétszer adott időpontban gyógyszert kell kapnia. Ez reggel és este 8 óra, +/- 1 óra, a napirendünktől függően.

El tudjátok képzelni, hogy ez azzal jár, hogy a programjainkat úgy szervezzük, hogy Tatyi és a gyógyszere is velünk legyen ezekben az időpontokban, vagy, ha ez nem megoldható, akkor úgy szervezzük a programot, hogy a gyógyszerbevétel után kezdődjön, vagy előtte legyen vége. Nyilván, ha minden kötél szakad, megkérhetünk valakit, hogy vigyázzon rá és adja be a gyógyszereit, bár eddig erre nem került sor. 

Igazság szerint, most vettem észre, ahogy megfogalmaztam és leírtam ezeket,  hogy tényleg, azért kell némi szervezés :) ez eddig fel sem tűnt nekem... de majd megkérdezem a férjemet is, hogy Ő mennyire éli meg ezt kötöttségként.

Úgy gondolom, természetesnek fogadtuk el, hogy most ez van, és nem rágódtunk rajta, csak tettük a dolgunkat. Másrészről, ez egy folyamat volt, amely egy nagyon súlyos betegséggel kezdődött: annak érdekében, hogy Tatyi meggyógyuljon, hónapokon keresztül ténylegesen minden programunkat, minden napunkat annak rendeltük alá, hogy ő a megfelelő kezelésben részesülhessen. Ehhez viszonyítva a napi 2 gyógyszer igazán nem nagy dolog. 

Szóval, visszatérve a kiindulási kérdésre: hogy nem túl nagy fáradság-e ez? Azt kell mondjam, hogy nyilván nem, hiszen Tatyi a családunk tagja, és ha most éppen neki van szüksége több támogatásra, akkor erre ő is "jogosult". Ha éppen úgy alakul, hogy mindketten sokat dolgozunk, és nincs annyi időnk sétálni vagy kirándulni, akkor a mi érdekeink kerülnek előtérbe, neki kell alkalmazkodnia. Ez teljesen természetes elvárás egy kutyától, ugye? Fordított esetben, - ha már nekem kell alkalmazkodnom a kutyámhoz -  nem ennyire egyértelmű?