Sziasztok!

Akik Instán követnek minket, tudják, hogy az utóbbi időben nagyon sok nehézségen mentünk keresztül. Hosszú a történet, nem szeretnék senkit sem untatni vele, és az igazat megvallva, nehezemre is esett beszélni róla egy jó ideig, hiszen bizonytalan volt, hogy Tatyi felépül-e teljesen.

Ha van kutyátok, ha nincs, el tudjátok képzelni, min mentünk keresztül, mivel sajnos egy szerettünk betegsége kézzelfoghatóbb valóság, mint szeretnénk. Hónapokon át csak a délelőtti kezeléstől a délutáni kezelésig láttunk, nem mertünk tervezni és továbbgondolni, mindig csak egyszerre egy lépést, bal láb aztán jobb láb... mindig csak a következő napot érjük meg. A rendelő előtt előbb kivirágzott a cseresznyefa, majd a virágok lehullottak, beérett és leérett a gyümölcs, és mi mentünk, minden egyes nap. Olyan érzés volt, mint amikor egy szakadék felett egy kötélen lépdelsz. Nem szabad lenézni, nem szabad körülnézni és nem szabad másra gondolni, mint a célra.

Szerencsések vagyunk, mert Gáspár Edit doktornő és Bölcskei-Molnár Antal doktor úr, de a Veresvet teljes csapata, az asszisztensek, az orvosok egytől-egyig mind mellettünk voltak. Szerencsések vagyunk, mert megtehettem, hogy ebben az időszakban csak Tatyi gyógyulásának szenteljem magamat, a munkaadóim és a férjem mindenben támogatott, hogy napi 24 órában Tatyival lehessek. Persze így sem volt egyszerű, de nem panaszkodom, mert hálás vagyok a sorsnak, hogy együtt lehetünk, és hogy Tatyi is hatalmasat küzdött és nem adta fel.

El sem tudom képzelni, milyen fájdalmakat élhetett át, mennyire meg lehetett ijedve, de akkor is, amikor valami fájdalmas beavatkozáson esett át, és akkor is, amikor láttam, hogy már nagyon fáradt, csak bújt hozzám, nálam keresett védelmet... csodálatos lélek. Ez az időszak tanított meg arra, hogy akármennyi időnk van együtt, minden pillantás, minden apró rezdülés, minden falat, amit megeszik a kezemből: ajándék. Minden egyes nap, amit együtt tölthetünk, több, mint amit valaha is várhatok, vagy ami "jár". Ha csak nyolc évünk volt együtt, akkor az pont 8 csodálatos évvel több, mint ami anélkül lett volna, hogy őt megismerem.

Örülök, és hálás vagyok, hogy úgy tűnik, hamarosan kilenc év lesz, és remélem, még sok-sok, de nem felejtem el, hogy ez nem egy alaphelyzet, hanem minden nap egy kiváltság.

(Sok képet készítettem, dokumentáltam a folyamatot, mert én már csak ilyen vagyok, de úgy érzem, inkább majd az egészséges Tatyi képekkel tölteném meg a blogot, mivel ő egy energikus, fantasztikus kutya, akinek remélem, ez csak egy múló szakasz volt az életében.)