Szombathelyiként a Savaria Karnevál nem csak egy a nyári programlehetőségek közül, hanem egy nyomós ok arra, hogy augusztus végén hazautazzunk :) Idén úgy gondoltuk, hogy az unokaöcséinket is magunkkal visszük, hiszen nyilván gyermekek számára a legérdekesebb a látványos jelmezes felvonulás. Sajnos Marci, a hatéves nagyfiú betegség miatt nem jöhetett végül, de a négyéves Bencével 4 főre duzzadt családunkkal így is más szemszögből ismertük meg a Karnevált.

Szombathely, azaz Savaria történelme a római korig nyúlik vissza, amikor is Claudius császár Kr. u. 43-ban colonia rangra emelte a települést. Mivel a város a Borostyánút mellett feküdt, így élénk kereskedelmi és vallási élet folyt itt, például Isis istennőnek is állt itt egy szentélye, amelyet 2010-ben rekonstruáltak, így nem kell Egyiptomig utaznunk, ha ilyesmiben gyönyörködnénk. A Borostyánút maradványait a belvárosban több helyen is láthatjuk, de aki mélyebb érdeklődést érez magában, annak a  Járdányi Paulovics István Romkertben érdemes körülnézni. A népvándorlás kora véget vetett a Római Birodalom virágzásának. Savariát előbb Attila, a hun majd egy földrengés rázta meg. Ezt sokára sikerült kiheverni: Szombathely csak 1407-ben kapott városi rangot. A török időkben és kb. az összes hadjáratban, felkelésben és viszontagságban eléggé kedvezőtlennek mutatkozott a város földrajzi fekvése, de ezt még egy pestisjárvánnyal is sikerült tetőzni... Ennek állít emléket a Fő téren a Szentháromság szobor.

A város lakossága csaknem teljesen kipusztult, a környékből németajkú lakosságot telepítettek a kiürült városba, ami így magyar jellegét ugyan elvesztette, de az akkori politikai helyzetben ez nem volt hátrány. 1777-ben Mária Terézia megalapította a Szombathelyi Egyházmegyét, élén Szily János püspökkel, és a város virágzásnak indult. A történelmi belváros szinte minden jelentős épülete ebből a korból származik: lebontották a várat, és helyére Székesegyházat, Püspöki Palotát, polgári házakat és iskolákat építettek. A többé-kevésbé egységes barokk belváros ebből a korból származik.

Úgy tűnik, sok volt a jóból, mert 1809-ben már Napóleon seregei élvezték városunk vendégszeretetét, hálából a Megyeháza épületét hagyták hátra. Aztán tűzvész, majd kolera pusztított, az ezt a követő időszak történései pedig  pedig nem csak Szombathelyt, de egész Magyarországot megtépázták.

Ezt a régre visszanyúló, gazdag történelmet ünnepli évente egyszer Savaria lakossága, amikor kicsik és nagyok jelmezt öltenek és együtt vonulnak végig a városon.

https://www.youtube.com/watch?v=oTKhComyUxA

A látogatók rengeteg program közül választhatnak: a hagyományőrző íjászattól a légiós bemutatón át a koncertekig; hastáncos műsorok, templomlátogatás, néptáncosok, klezmer, borok utcája, sörtér, vásári forgatag, finom ételek és kézműves árusok várják az érdeklődőket.

Képtelenség lett volna két nap alatt mindent bejárni (szerintem egy hét is kevés lenne). Szombaton délelőtt a hagyományőrző íjászoknál kezdtünk, mivel itt volt talán a legtöbb gyermek program egy helyen. Volt természetesen arcfestés és lufihajtogatás, de ahogy elnéztem, a gyerekek az íjászatot, a gyermekkoncertet és a kézműves foglalkozást kedvelték leginkább, na meg a tűzoltók által szerintem zseniálisan kitalált elolthatatlan tűz oltását valódi tűzoltóautóval és fecskendőkkel :)

Egyébként mindenhol rengeteg kutyás volt, az ebek is részt vettek a vásári forgatagban. Szombathely amúgy is kutyabarát város, ritka az az étterem vagy üzlet, ahova nem engednek be kutyával, és alap, hogy vízzel kínálják az ebet is. Sétához ideális a Fő tér, a Csónakázó-tó partja, de a nem messze található Abért-tóhoz is szeretünk elugrani, remek futókör és sok kutyás van.

A délelőtt gyorsan eltelt, megnéztük még a légiósok táborát (ide kutyával nem lehet bemenni sajnos) is, aztán hazamentünk pihenni, hogy az este hétkor kezdődő felvonulásra frissek és fittek legyünk :) A felvonulás a Savaria karnevál talán leglátványosabb programja. Időrendi sorrendben vonulnak fel a történelem során Savariában/Szombathelyen élőket megjelenítő jelmezesek, hagyományőrzők és mutatványosok. Ez a gyerekek számára egyértelműen a csúcs látványosság, de a zajokra érzékeny kutyákat érdemes inkább otthon hagyni. Tatyi fél a dörgéstől és a tűzijátéktól is, szóval az ágyúk és fegyverek dörrenése eléggé megijesztette szegényt. Mondjuk hamar túltette magát rajta, mert a vásári forgatagban már nagyon jól érezte magát. Meg persze kárpótlásul kapott egy-két finom falatot is. Elég későre járt már, mire mindent végignéztünk, pedig idén a Borok Utcáját is kihagytuk :) Mi, felnőttek is megérdemeltünk egy kis időt, ezért karneváli törzshelyünkön, a Claudia cukrászdában zártuk az estét.

Kedvenc kutyabarát kávézóink és helyeink Szombathelyen:

Art Café, Fő tér

Claudia Cukrászda, Fő tér  és Király utca sarka

Deck Bistro - Csónakázó-tónál

Életkert Vegán ételbár, Savaria tér

Sziasztok!

Ma orvosnál voltunk Tatyival.

Ebben az utóbbi hónapokban semmi meglepő nincsen, hiszen nem telt el olyan hét, hogy ne mentünk volna. Miért írok most erről mégis? Azért, mert nagyon sokan drukkoltatok nekünk az elmúlt hónapokban, rendíthetetlenül tartottátok a lelket bennem, hogy igenis, meg fog gyógyulni, és sikerülni fog ez is, mint eddig minden :) szóval azt gondolom, hogy úgy fair, ha a jó hírekről is beszámolok.

Szóval most ott állunk, hogy Tatyinak autoimmun betegsége van, ami valószínűleg a hosszan tartó betegségének a következménye. Laikus vagyok ezen a téren, így amit most írok, az semmiképpen sem szakmailag alátámasztott vagy állatorvosi vélemény, csupán a saját gondolataim.

Autoimmun betegség az, amikor a szervezet saját immunrendszere nem megfelelően működik, és nagyon leegyszerűsítve, saját magát támadja meg. Ilyen például a Hashimoto kór, a szklerózis multiplex vagy a rheumatoid arthritis. A közös bennük az, hogy nem lehet tudni, miért alakulnak ki, és a kezelésük is elég bonyolult, mivel az immunrendszert kell elnyomni. Többektől azt hallom, hogy "ja, persze, autoimmun... ha az orvosok nem tudják, mi a baj, akkor csak rámondják, hogy mondjanak valamit...".

Szóval nem mondhatom, hogy komolyan veszik a dolgot, és inkább valami sznobériát vagy humbugot gyanítanak mögötte, mint egy tényleges problémát. A kedvencem az volt, amikor az egyik ismerős közölte, hogy szerinte hagyni kellene, mert a kutyák ezt megoldják, és majd elvonul a kert végébe és pár nap alatt meggyógyítja magát :)

Szerencsére, az állatorvosok, a Családunk és a barátaink hozzáállása nem ezen a szinten van, és rengeteg támogatást és tényleges segítséget kaptunk és kapunk még mindig, amit nem tudok eléggé megköszönni, de remélem, egyszer viszonozhatok.

Szóval, a betegségnek még nincs neve, de az állatorvosunk, aki maga is hatalmas küzdőszellemmel van megáldva, szerencsére nem ragaszkodik a titulusokhoz és újabb és újabb módokon próbálja sarokba szorítani ezt az ismeretlen ellenséget.

Az egész olyan, mint egy hadművelet. Csapás, ellencsapás és stratégia. Megnézi, hogy mire mit lép és annak függvényében választ fegyvernemet. Eddig max 10 napig tartott a fölény, ez volt a maximum időtartam, hogy Tatyi tünetmentes volt. És persze ennyi és ilyen tapasztalattal a tíz nap is olyan, hogy folyamatosan résen vagy, hogy most mi lesz....

Ma orvosnál voltunk. 10 nap telt el a legutóbbi látogatásunk óta, és csak kontrollra mentünk. Keddre lesznek eredmények, de az orvosok és az asszisztensek teljesen megdöbbentek Tatyi átalakulásán. Remélem, hogy ezúttal megvan a csodafegyver, és az eredmények is alátámasztják majd, hogy érdemes küzdeni és jó úton járunk :)

"Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami." /Cholnoky Jenő/

Szombat hajnalban Tatyival autóba szálltunk, hogy csatlakozzunk a Ferencesek által szervezett XXIV. Gyalogos Zarándoklathoz.

Nem, várjunk csak! A történet igazából nem itt kezdődik... azt hiszem, jó pár éve foglalkoztat már egy hosszabb, önmegismerős, megtapasztalós gyalogos zarándoklat vagy túra gondolata. Sokat hallani csodálatos Caminós történeteket, és valahogy mindig is vonzott, de még nem érkezett el a pillanat, hogy elinduljak. Tavasszal jelentkeztem először Beavató túrára, de Tatyi sajnos éppen nagyon rosszul volt, így nem tudtam elmenni.

Az utóbbi időszak azonban megmutatta, hogy az élet bizony rövid, és kár halasztgatni a dolgokat. Megfogadtam, hogy ha Tatyi meggyógyul, elmegyünk egy zarándoklatra. Így érkeztünk meg szombaton Patakra. 

Csodálatos élmény volt az ébredő tájon végigvezetni, míg Tatyika mellettem szundikált a kocsiban - velem együtt ő sem koránkelő típus :) A zarándokok, akikhez csatlakoztunk, szerdán indultak Esztergomból Mátraverebélyre, tehát már jópár kilométer benne volt a lábukban, mégis kedvesen fogadtak minket és reggelivel kínáltak.

A Ferences testvérek vezetésével indultunk útnak, aznapi célunk, a 38 km-re fekvő Szécsény felé. A túra leírásában átlagosan napi 20-25 km távval számolnak, én is erre készültem, így egy kicsit meg is ijedtem, mivel eddig a max. napi távolságunk 32 km volt Tatyival és menetfelszereléssel. Tudnotok kell még, hogy hétfőn Tatyi még infúziót kapott, mert megint felszökött a láza, ezért úgy határoztam, hogy amíg bírjuk, addig megyünk, de figyelem Tatyit, és amikor azt látom, hogy elfáradt, akkor megállunk.

Körülbelül 180-an vettek részt a zarándoklaton, gyermekek, családok, idősek és fiatalok, férfiak és nők együtt meneteltünk. Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, meg kell tapasztalni, hogy milyen, amikor ennyi különböző ember, az ország minden szegletéből, más-más indíttatásból, mégis egyszerre, egy cél irányába menetel. 

Nagyjából egy kilométert tettünk meg, amikor Tatyit ölbe vettem, mert láttam, hogy a nagy melegben kezd fáradni. Gondoltam is, hogy itt még érdemes lenne visszafordulni, hiszen ennyi telt tőlünk... Azon gondolkoztam, miért is cibáltam magammal Tatyit, nem fogja bírni, és lehet, hogy nem is tesz neki jót hirtelen ekkora terhelés... de aztán eszembe jutott, miért is jöttünk? 

Hálából. Hálából, hogy Tatyi túlélte, hogy meggyógyult, és hogy még mindig velem van. Ekkor szegődött mellém két srác a semmiből, gimibe jártak és testvérek voltak, és végig be nem állt a szájuk szerencsére! Gimis sztorikkal, túrák emlékeivel szórakoztattak, miközben Tatyival róttuk a kilométereket. Így érkeztünk meg együtt az első pihenőig. Megvolt az első 8 km, és nem is éreztem a hátizsák és Tatyi súlyát :) Kár lenne szépítenem, nem tudtuk teljesíteni a teljes távot, csak 18 km-t, de mindig volt mellettünk valaki. 

https://www.youtube.com/watch?v=UO-WSMQfQfM

(2'15"- nél a bal alsó sarokban ott van Tatyi! :))

Ha valaha gondolkoztatok azon, hogy elinduljatok egy hosszú úton, vágjatok bele! Ha nem is sikerül eljutni a kitűzött célig, akkor sem lesz hiába. Nagyon sokat tanultam szombaton is. A bizalomról, az összetartozásról. Arról, hogy sokan vagyunk, nagyon különbözőek. Arról, hogy mindannyian egy úton járunk, és az út a fontos, nem a cél. 

Tehát, nyaralást tervezünk, és mindenki egyetért abban, hogy kutyánk is velünk fog tartani - ez remek!

Szerencsére jól nevelt és jól szocializált kutyánk van, így valószínűleg a társaságunkban érzi magát a legjobban és minket sem fog beégetni :) - ez is szuper!

Odafigyelünk a kutyánk igényeire, visszük a számára szükséges dolgokat, beterveztük a megfelelő számú megállót és kitaláltuk, mikor és ki sétáltatja a nyaralás alatt - zseniális.

Ezzel tulajdonképpen készen állunk első közös kutyás nyaralásunkra, de hadd osszak még meg veletek egy saját sztorit.

Veronába utaztunk februárban, a férjemet kísértem el egy üzleti útra, és amíg ő dolgozott, a várost jártuk Tatyival. Minden szuper volt, két csodálatos nap egy gyönyörű városban, remek szállásunk volt, és Olaszországban az élelmiszerbolttól a patikán keresztül bárhova bemehetsz kutyával. Még furán is néznek, hogy miért kérdezed. Kávéztunk, ebédeltünk, szuveníreket kerestünk és nagyon jó éreztük magunkat.

Látom ám, hogy az egyik kedvenc festőm, Botero kiállítása van a múzeumban. Na, gondoltam, ez szuper, akkor irány Botero! Lelkesedésem még akkor sem hagyott alább, mikor a múzeum egyenruhás őre hadonászva közeledett felém. Széles turistamosollyal magyaráztam neki, hogy hát én meg a pikkoló kutyuska most menni Botero museo, és hol lehet venni bigliettát. Ő erre heves karlejtésekkel és dallamos körmondatokkal válaszolt, de láttam, hogy egyelőre nem vagyunk egy hullámhosszon. Végül kiderült, hogy a Botero nekem sí, még Tatyinak sajnos nooooooo.... [heves fejrázás és nyelvcsettintések]. Minden hiába volt, a hölgyemény hajthatatlan maradt, így aztán a vesztes harcos büszkeségével egy sütibe fojtottam a bánatom :)

Miért írtam le ezt a hosszú sztorit? :) Azért, mert vannak programok, amiken a kutyánk nem vehet részt, és ezeket esetleg ki kell hagynunk. Ha többen utazunk, beoszthatjuk, ki vigyáz a kutyára, amíg a csapat egyik fele részt vesz a programon, ha előre szervezünk fogadhatunk szittert egy pár órára, vagy esetleg a szálláson is hagyhatjuk az ebet egy biztonságos boxban. Ezért gondolom azt, hogy a legfontosabb, hogy készüljünk fel arra, hogy esetleg kompromisszumokat kell kötnünk és ne csalódásként éljük meg, ha le kell mondanunk valamiről, hiszen a kutyánkkal töltött idő úgyis kárpótol.

Sziasztok!

Az előző részben arról írtam, hogy bár sok szuper kutyás program és kutyabarát hely vár minket, mégis akad pár olyan kérdés, amelynek az átgondolására nem árt időt szakítanunk, ha most indulunk életünk első közös kutyás nyaralására.

Ha sikerült tisztázni, hogy utastársaink, családtagjaink és saját magunk számára mik azok a keretek, amelyek között komfortosan tudjuk érezni magunkat, illetve a kutyánk számára is megfelelő körülményeket tudunk teremteni, akkor már egy biztos alappal indulhatunk neki az együtt töltendő időszaknak.

Kutyánk jól szocializált, engedelmes és jólnevelt?

A higiénia mellett ez a másik alap pillére a kutyás társasági életnek. Amíg kutyánk nem tud megfelelően társaságban viselkedni vagy nehezen viseli az új helyzeteket, esetleg szorong, zavart vagy agresszív, akkor először kezeljük a helyzetet, akár szakember segítségével, és csak utána vágjunk bele a továbbiakba. Persze, honnan tudjuk, ha még nem próbáltuk? Először vigyük a kutyánkat társaságba, étterembe, kávézóba. Tömegközlekedjünk, piacozzunk és mondjuk, menjünk egynapos kirándulásokra.

Fontos, hogy figyeljünk a kutyánkra! Sokszor csak azt látjuk, hogy egy kutya nem fogad szót, kunyerál, húzza a pórázt vagy bármi olyat tesz amire kapásból rámondjuk, hogy rossz. Pedig lehet, hogy csak el akar mondani valamit. Egyszer Tatyival kirándultunk, és nem értettem, hogy miért próbál állandóan felugrálni rám, amikor ezt sosem csinálta azelőtt. Rászóltam, hogy hagyja abba, de csak egyre kitartóbban próbálkozott, majd felvettem ölbe, mondom biztosan fáradt, de kiderült, hogy szomjas volt, és így próbálta értésemre adni, hogy a kulacsot szeretné megkapni... azóta tudom, hogy ha ugrálni kezd, egyszerűen csak vizet kér :)

Ismerjük meg a kutyánkat a különböző helyzetekben, segítsünk neki, hogy megtanulja kezelni a változatos szituációkat és tapasztaljuk meg, hogy nekünk mi a megfelelő viselkedés, amit elvárunk tőle. Szerencsére ma már számos helyen kaphatunk segítséget, ne féljünk próbálkozni, mert a befektetett munka sokkal könnyebbé teszi majd a közös életünket :)

Első rész

 

Kutyás strand, kutyabarát szállás és kutyás programok? Szerencsére manapság már egyre nagyobb választék áll rendelkezésünkre, ha négylábú kedvenceinket nyaraláskor sem szeretnénk otthon- vagy éppen panzióban hagyni. Kutyás hotelekkel, kutyásoknak szervezett túrákkal vagy épp kutyamenüvel igyekeznek a turisztikai szolgáltatók, a szállásadók és az éttermek is a kutyás turisták kedvében járni, így egyre többen döntenek úgy, hogy kedvenceiket is magukkal viszik a vakációra. De mire készüljünk, hogy a közös nyaralás mindenki számára kellemes élmény legyen?

Számomra sosem volt kérdés, hogy úgy szervezzem meg a nyaralást, hogy Tatyi számára is legyen izgalmas program, elegendő mozgás és elfoglaltság vagy éppen ő is ki tudjon kapcsolódni, pihenni, esetleg más kutyusokkal bandázni. Több, mint nyolc éve utazunk együtt, és ezalatt az idő alatt megtanultam, hogy nem lehet mindenre felkészülni :) Azt gondolom viszont,  hogy ha a következő pár ponton előre átrágod magad, akkor sokkal könnyeben fogod tudni kezelni a felmerülő helyzeteket.

Az egész család számára elfogadható, hogy a kutyánk is elkísér minket?

Elsőre furcsa lehet ez a kérdés, hiszen a kutyánk ugye családtag, ám mindenkinél máshol van a limit és mindenkinek más a komfortzónája. Gondoljuk át, hogy az autóban/közlekedési eszközön hol utazik a kutyánk? A szálláson hol alszik? Mondjuk ha otthon az ágyunkban alszik, értelemszerűen ez nem lesz gond egy hotelben sem, de ha mondjuk kinti kutya, vagy saját fekhelye van otthon, akkor érdemes átgondolni, hogy hol helyezkedhet majd el kényelmesen az idegen helyen, és hol nem zavar senkit. A legtöbb családban nem napi 24 órát töltünk együtt a kutyánkkal, egy nyaraláson viszont sokkal jobban össze vagyunk zárva. Tisztázzuk előre minden érintettel, hogy számukra ez rendben van-e és tartsuk tiszteletben a kutyán pihenés és privát szféra igényét is :)

Folytatása következik :)

Római, Vakáció

Miért is Római a Római? Ha-ha! Ez bizony a találós kérdés! Mert persze, mit adtak nekünk a Rómaiak?

A wikipedia szekciót átugorva, a Római part a Római forrásokról kapta a nevét, amelynek pedig valószínűleg a környék rómaiakhoz való kötődésének (Aquincum)  lehet köze. Érdekes, hogy a területet régebben Lőpormalomnak nevezték, és például a bivalykereskedelem egyik központja is volt.

Bivalyokkal sajnos ma már nem gyakran találkozik az ember a Rómain, és ez köszönhető annak, hogy az 1800-as években a Római part a budai vízi élet felkapott központja lett, és az evezősök és fürdőzők vették birtokba a területet.

Több csónakház még abból az időből származik. Első Rómais kalandom nekem is a főiskolai evezőstábor volt, amellyel a féléves kötelező testnevelést lehetett kiváltani (mindig a tesi volt a gyenge pontom...). A tábor során eveztem először, szerelembe estem a kajakokkal, a Dunával és a Rómaival <3

Majd ez pár évre feledésbe merült, és végül a férjemnek jutott eszébe, hogy nézzünk le a partra. Legalább Tatyika is sétál egyet, meg fürödhet a Dunában, stb. Jó, jó, mondtam, és nem bántam meg, mert a Római valóban, igazából és zsigereiben kutyabarát hely. Nem kell feszengeni, nem kell fegyelmezni, nem kell folyamatosan résen lenni. Persze de, kell, de nem olyan erőltetetten, hanem kicsit szabadon lehet engedni az ebeket és mi is kikapcsolódhatunk.

Kedvenc Rómais helyem természetesen a Fellini - ezzel biztosan nem vagyok egyedül, de nehéz nem szeretni, na. Gyönyörű partszakasz, vidám napágyak és vegán tál, levendula szörpös rozéfröccs, jó arcok, kutyák :) Ez a jelenet helyszíne. Fiatal pár két agárral. A srác elmegy rendelni, látom a lányon, hogy hezitál, elengedje-e a gézengúzokat pórázról. Minden kutya egyébként szabadon randalíroz, így a lány is úgy dönt, hogy az övéi is mehetnek. Snitt. Egyik agár a vízben, a másik pedig egy ottfelejtett tányérból (Anyuka kisgyerekkel, persze szegény felugrott evés közben és őrizetlenül hagyta a tálját) haszel. De nem kicsit. Hosszú orrával csak úgy szippantja be a falatokat, miközben szeme sarkából folyamatosan figyel, mint az antilop a szavannán, hogy mikor ér oda a gazdi. Majd amikor az elkerülhetetlen bekövetkezik, olyan ártatlan fejjel néz rá, hogy ha nem lógna kaja a szájából, nem is hinném, hogy ő volt :) Cukkernyúl. És persze senki sem tud rá haragudni, az Anyuka is nevet, a gazdi előbb zavarban, de aztán ő is, és mindenki más is, mert ilyen a Római, kihozza az emberek legjobb arcát, vidám és bohókás, egy darabka dolce vita Óbudán.

Sziasztok!

Akik Instán követnek minket, tudják, hogy az utóbbi időben nagyon sok nehézségen mentünk keresztül. Hosszú a történet, nem szeretnék senkit sem untatni vele, és az igazat megvallva, nehezemre is esett beszélni róla egy jó ideig, hiszen bizonytalan volt, hogy Tatyi felépül-e teljesen.

Ha van kutyátok, ha nincs, el tudjátok képzelni, min mentünk keresztül, mivel sajnos egy szerettünk betegsége kézzelfoghatóbb valóság, mint szeretnénk. Hónapokon át csak a délelőtti kezeléstől a délutáni kezelésig láttunk, nem mertünk tervezni és továbbgondolni, mindig csak egyszerre egy lépést, bal láb aztán jobb láb... mindig csak a következő napot érjük meg. A rendelő előtt előbb kivirágzott a cseresznyefa, majd a virágok lehullottak, beérett és leérett a gyümölcs, és mi mentünk, minden egyes nap. Olyan érzés volt, mint amikor egy szakadék felett egy kötélen lépdelsz. Nem szabad lenézni, nem szabad körülnézni és nem szabad másra gondolni, mint a célra.

Szerencsések vagyunk, mert Gáspár Edit doktornő és Bölcskei-Molnár Antal doktor úr, de a Veresvet teljes csapata, az asszisztensek, az orvosok egytől-egyig mind mellettünk voltak. Szerencsések vagyunk, mert megtehettem, hogy ebben az időszakban csak Tatyi gyógyulásának szenteljem magamat, a munkaadóim és a férjem mindenben támogatott, hogy napi 24 órában Tatyival lehessek. Persze így sem volt egyszerű, de nem panaszkodom, mert hálás vagyok a sorsnak, hogy együtt lehetünk, és hogy Tatyi is hatalmasat küzdött és nem adta fel.

El sem tudom képzelni, milyen fájdalmakat élhetett át, mennyire meg lehetett ijedve, de akkor is, amikor valami fájdalmas beavatkozáson esett át, és akkor is, amikor láttam, hogy már nagyon fáradt, csak bújt hozzám, nálam keresett védelmet... csodálatos lélek. Ez az időszak tanított meg arra, hogy akármennyi időnk van együtt, minden pillantás, minden apró rezdülés, minden falat, amit megeszik a kezemből: ajándék. Minden egyes nap, amit együtt tölthetünk, több, mint amit valaha is várhatok, vagy ami "jár". Ha csak nyolc évünk volt együtt, akkor az pont 8 csodálatos évvel több, mint ami anélkül lett volna, hogy őt megismerem.

Örülök, és hálás vagyok, hogy úgy tűnik, hamarosan kilenc év lesz, és remélem, még sok-sok, de nem felejtem el, hogy ez nem egy alaphelyzet, hanem minden nap egy kiváltság.

(Sok képet készítettem, dokumentáltam a folyamatot, mert én már csak ilyen vagyok, de úgy érzem, inkább majd az egészséges Tatyi képekkel tölteném meg a blogot, mivel ő egy energikus, fantasztikus kutya, akinek remélem, ez csak egy múló szakasz volt az életében.)

Tegnap hivatalosan is megnyitottuk a nyarat és kieveztünk egy megaSUP-on a Balatonra. Azoknak, akik esetleg nem hallottak még a SUP sportról, röviden elmondom, hogy a SUP, azaz stand-up-paddle (magyarul: állva evezés vagy állószörf), egy viszonylag új vízi sport, amely Kaliforniából indult útjára.

Április 19-22 között kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ennek kapcsán jutott eszembe, hogy megosszam veletek a kedvenc kutyás könyvélményeimet. Gondoltam arra, hogy toplistába szedem őket, de képtelen voltam győztest hirdetni,