Szombaton túrázni indultunk Katával, egy mindkettőnk számára régóta vágyott célpontra, a Rám-szakadékhoz. A Túrabarátok szervezésében találtunk egy egynapos, szervezett túrát, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Egyrészt, még gimis koromban, imádott biológiatanárom, Józsi bá' vezetésével "túlélőtúráztam" itt, és az egész annyira elevenen él bennem mind a mai napig, hogy visszavágytam; másrészről pedig többször volt téma kutyás csoportokban a Rám-szakadék - nagyon megoszlanak a vélemények, hogy mennyire jó terep ez kutyával és egyáltalán mennyire teljesíthető, hogy muszáj volt saját szememmel is meggyőződnöm róla :) Amióta megvan a hátizsákunk, könnyebben tervezek, hiszen ha nehéz a terep, vagy kavicsos a talaj, forró az aszfalt vagy Tatyi elfárad, akkor csak felkapom a hátamra. 

Elöljáróban annyit, hogy az aggodalmak nem alaptalanok, de szerencsére nem is tapasztaltunk olyat, ami elvette volna a kedvünket :) 

Dömösről indultunk, szerintem olyan 9 óra körül, rövid sétával elértük a Szentfa kápolnát és a forrást, ahonnan a Vadálló-kövekhez és a Rám-szakadék felé is vezet turistajelzés. Túravezetőnk, Laura itt tartott egy rövid eligazítást, majd a zöld sáv jelzésen megindultunk az első szakasz felé. Ez egy körülbelül egy kilométer hosszú emelkedő, ahol a teljes túra szintemelkedésének nagy részét is letudtuk. Tatyi itt még egy kicsit nyűgös volt, és ezzel voltam elfoglalva, szóval fel sem tűnt igazán, hogy a szakadék bejáratához értünk. Itt már őhercegnősége számára is izgalmassá vált a terep, lehetett patakokon átkelni meg köveken ugrálni, ennek köszönhetően a hiszti is alábbhagyott, és a túra végéig nagyon élvezte az egész mókát! 

A sziklák a szakadékban csúszósak, de Tatyinak fel sem tűnt a terep nehézsége, ügyesen vette az akadályokat. Van azonban egy szakasz, ahol fém létrákon kell felkapaszkodni, amit nyilván nem a kutyáknak találtak ki. Itt vettük jó hasznát a hátizsáknak. Nem mondom, hogy ölben nem tudtam volna felvinni Tatyit, de így sokkal biztonságosabb volt, mivel én is két kézzel tudtam kapaszkodni a csúszós terepen. Ha nagyobb testű kutyával indultok neki, akkor készüljetek fel erre a részre! Egy stabilan tartó hám és erős póráz jól jöhet, hogy könnyebben emeljétek át. Illetve, azt hiszem el kell mondanom, hogy ez nem egy hétvégi séta. Rendes túracipőben és legalább általános edzettséggel indulj neki. Láttunk szombaton pár elég meredek helyzetet, esést is, ami annak volt köszönhető, hogy edzetlen emberek, akik a sarki boltba sem mennek le gyalog, úgy gondolták, hogy sétálnak egyet a hegyekben. Különösen akkor, ha a kutyát is cipelned kell egy darabon, a jó erőnlét nem árt ;) 

Én a magam részéről bírtam volna még a kalandos részt, olyan ritkán van az embernek alkalma, hogy ennyire átadja magát az élménynek - de hamar kiértünk a szakadékból, és aztán már dimbes-dombos, néhol egy kis kaptatóval tűzdelt terepen folytattuk utunkat Dobogókő felé, ahol az ebédünk várt ránk :) A Rám-szakadék flórája leginkább mohából és páfrányokból áll, a sziklákból cserjék és fák törnek elő, ahol lehetőségük adódik rá, egyébként pedig erdőben haladunk. Abban a szerencsében volt részem, hogy életemben először találkozhattam cincérrel, aki nagyon fess volt és tökéletesen fotogén :) 

Dobogókő felé haladva hamarosan elérkeztünk a Rezső kilátóhoz, amelyet Tirts Rezső királyi erdőtanácsosról kapta a nevét, akinek - idézem - "elévülhetetlen érdemei vannak a Pilisi Parkerdő feltérképezésében". Nagyon szép ötlet, hogy a közeli Ilona Pihenőt pedig a feleségéről nevezték el. Csodálatos innen a kilátás a Dunakanyarra: látszik Dömös - jó visszanézni, honnan indultunk alig pár órája - de Szob, és a Börzsöny ismerős vonulatai is. 

Mivel jó időt jöttünk, Laura javasolta, hogy tegyünk egy rövid kitérőt a sárga kör jelzésen, hogy ne unatkozzunk ebédig. Nagyon jó ötlet volt, mert ugyan a terep nem volt túl sima, nagyon szép kilátásban és monumentális sziklaalakzatok látványában volt részünk ezen a plusz 1,8 km-es szakaszon. A túra teljes hossza így nagyjából 10 kilométer lett, amelyen személy szerint egy percig sem unatkoztam. Szuper szervezés volt, figyelmes és körültekintő túravezetővel, pont jó tempóban :) 

Rájöttem, hogy a bakancslistám soha nem lesz rövidebb, mert egy vágyott cél kipipálása már megint újabb ötletet juttatott az eszembe - jöhet egy kutyás via ferrata!  :) 

Napi Tatyi és Kutyás Túrabeszámolók:

Facebook
Instagram

Kutyás utazásról és kirándulásokról pedig itt olvashatsz többet:
Kutyabarát.hu

A hétvégén Magyarország méltatlanul mellőzött romvárát, a Nógrádi várat fedeztük fel családilag. Elöljáróban annyit, hogy teljesen véletlenül jött az ötlet, de megérte elhagyni a járt utat - ismét 

Szóval a hosszúhétvégére egy háromnapos utat terveztünk, de ez az utolsó pillanatban meghiúsult, és az időjárás is elég marcona volt. Mondjuk ez nem kifogás, a márciusi ifjak hasonló időjárás mellett forradalmat robbantottak ki. Sokat töprengtem, merre induljunk szombaton, végül a Bánki tavat szemeltem ki, mivel közel is van hozzánk és piknikezni is lehet ott, szóval ideális célpont.
Igazából egy tó körüli séta és szabadtéri ebéd volt a cél, nem terveztünk komolyabb túrát.

Bánk felé tartottunk a 2-esen, amikor megláttam a táblát: "Nógrádi vár" balra. Mindjárt mondtam is a férjemnek, hogy most épp beleférne az időnkbe, nézzük meg! Ő erre már érezte, hogy ez bizony nem jó jel, már megint valami túrázós kalandba (ez az én kifejezésem, ő az "agyrém"-et szokta használni azokra az alkalmakra, amikor "csak egy kis kitérő, aztán megyünk is tovább" címszóval kaptatunk 5-6 km-t pluszban, lehetőleg esőben... persze igaza lett...)

Nógrádra érve nem kellett sokat keresgélni a várat, ott magasodott a falucska felett, valóban impozáns látványt nyújtott, pedig maga a domb, amin áll, mindössze 283 m magas... A környező csúcsokhoz képest ez, mondhatni, piskóta, mégis gyönyörű látványt nyújt. A vár történetéről annyit érdemes tudni, hogy már a honfoglaláskor is erődítmény állt itt, de kővárat csak a XII. században kezdtek építeni. Stratégiai szempontból fontos volt a vár, a Felvidék védelmi vonalának oszlopos tagjaként áll helyt, majd egy villámcsapás és a török hadak véget vetettek a karrierjének.

Amit ma láthatunk, az a vár kőfalának, tornyának és bástyájának megmaradt részei, illetve a fantasztikus kilátás, amely minden irányból elénk tárul. A vár területe szabadon és ingyenesen látogatható, kutyával is, ráadásul a parkolónál található Enoteca Borbisztró is kutyabarát :) Ez jól is jött, mert persze megeredt az eső, és jólesett felmelegedni egy kicsit, mielőtt továbbindultunk.

A vártól egyébként több hosszabb-rövidebb túra is tehető, Nógrádon halad keresztül az OKT is (18. szakasz).

Kövessétek kalandozásainkat 

 Instagramon és Facebookon! 

#tatyiutazik #tatyiandme

PLEASE, SCROLL DOWN FOR ENGLISH :)

Tegnap Nagymaroson jártunk, mert ezt a helyet nem lehet megunni! :)
A jó idő sokakat vonzott a Duna partjára, a bátrabb ebek, köztük Tatyi ;) mártóztak is a vízben. Egyébként kutyák, felnőttek és gyerekek együtt élvezték az első tavaszi napsugarakat, piknikeztek és lazultak a parton.
Mi is nagyon jól éreztük magunkat, Tatyi úgy elfáradt a sok impulzustól, hogy agility edzésen egyszer utol is értem,
Ha megéheznétek a nagy szaladgálásban, a Piknik manufaktúra teljesen kutyabarát :)

I don't know why, but the first sunny days of spring and the last ones of autumn are the most precious for me... I wouldn't stay at home these days for nothing... and Tatyi is just the same. She enjoys the golden rays of sunshine so much!
☀️
Sunday we drove to Nagymaros, a picturesque small town by the Danube, North of Budapest. It felt like the beach as families had picnics on blankets and kids were playing around. It's a lovely spot with dogs too, they can run and play with sticks and the brave can dare the waves, as Tatyi did :)
There's a great place for beer and snacks called Piknik Manufaktúra, where dogs are welcome guests and there are vegetarian and vegan options too ;)

Igaz, már csütörtök van, de mostanra jutottam el addig, hogy beszámoljak a hétvégi kalandjainkról :) Kellett is egy kevés idő a feldolgozáshoz, mivel az első igazi tavasz-illatú hétvégét nagyon aktívan töltöttük.
Szombaton bakancsot húztunk és beizzítottuk az új ultrahangos kullancsriasztót, hogy részt vegyünk az I. Kutyásbagázs túrán. Aki esetleg nem tudná, a Kutyásbagázs egy csapat kutyabolond, akik Instagramon találkoztak egymással, és rájöttek, hogy a kutyaszeretet összehoz :) Az első közös túrát a Kőszegi-hegységben rendezték, ami nem csak azért szuper, mert így meglátogathattuk Anyukámat, hanem azért is, mert lehetőségem nyílt egy újabb szuper útvonalat felfedezni a környéken.

Amióta az eszemet tudom, azóta jártunk családdal, sulival, barátokkal a Kőszegi hegységbe, a Szent Vid, az Írottkő, a Hétforrás és a többiek mind olyan helyek, amelyekre már ismerősként tekintek, és épp a hangulatom függvényében döntök egyik vagy másik séta mellett. Szóval, fellelkesültem, amikor a szervezők a Gerinctúrát javasolták, mert - bár érintőlegesen már jártam egyes pontokon - ez egy teljesen új útvonal volt a számunkra, amely csodálatos kilátópontokkal és a mostani erőnlétünknek éppen megfelelő távolsággal és emelkedőkkel kecsegtetett. Nem beszélve a kutyákról és gazdikról, akiket eddig csak virtuálisan ismertem.

A Kincs pihenőnél találkoztunk reggel, és rövid ismerkedés után, amikor is kederült, hogy a csapatból többen a volt gimimbe járnak, rögtön rá is tértünk a gerinctúra útvonalára. Először a helyi közlekedési csomóponthoz, a Vörös Kereszthez vezetett az utunk (ide torkollik be, vagy innen indul tovább több túraútvonal, köztük az OKT is). Innen a Ciklámen forrást és a Stájer Házakat vettük célba, ahova megérkezve a kutyák felfrissítették magukat a friss vízzel, mi pedig elfogyasztottuk az elemózsiánkat. Csodálatos időnk volt, nyugodt körülmények között haladhattunk, pedig több szakaszon a kerékpáros és a gyalogos turistaút egy nyomon haladt, de ez senkit nem zavart, mindenki nagyon udvariasas és előzékenyen viselkedett.

Tatyi is egészen jól bírta az iramot, bár sokszor felkérezkedett az ölembe, vagy épp az önként kutyacipelésre jelentkezőkkel furikáztatta az úri popóját. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez az elfáradásnak tudható be - lehet, hogy inkább szereti a kényelmet? Végülis mindegy, a lényeg, hogy jól érezte magát, és párszor már a többiekkel is játékba kezdett :) Ma pedig megyünk átvenni a K9 Sport Sack hátizsákunkat, úgyhogy ezek után annyit cipelhetem, amennyit csak szükséges 

Tízórai után a Kendig tető felé indultunk tovább, ahol gyönyörű kilátásban volt részünk! Az eddigi szakaszon Nyugatra nyílt kilátás, a Schneeberg havas csúcsa és az Alpok vonulatai gyönyörködtettek minket, a Kendigről viszont az alattunk elterülő Alpokalja telepulései, lankái tárultak elénk. Hihetetlen, hogy nem is kellett hatalmas magasságokba emelkednünk, hogy ilyen festői kilátásban lehessen részünk. Itt persze csaptunk egy szuper fotószessönt, ilyen háttérrel egyszerűen kihagyhatatlan. Tatyika eddigre már eléggé befáradt, ezért mi a Vörös Keresztnél elköszöntünk a többiektől, akik még egy csúcsot meghódítottak, mielőtt hazatértek volna.

Mondanom sem kell, hogy Tatyit nem kellett ringatni, amint hazaértünk Anyuhoz felkérezkedett a hálószobába, és rögtön elaludt 

Tatyi kalandjait követhetitek 

 Instagramon és Facebookon is :)  

#tatyiutazik #tatyiandme

Szentendre valódi ékszerdoboz a Dunakanyar kapujában. Macskaköves utcácskáin és szűk sikártorain sétálva az Isztria egyik-másik kedvelt üdülőhelyén érezhetjük magunkat. Hangulatos éttermeivel, kávézóival és a Duna-korzóval minden érzékünket csábítja. Nem is kell túl nagy áldozatot hoznia annak, aki egy délutánra elszakadna a város zajától, hogy átélje a mediterrán életérzést: Budapestről mindössze egy HÉV jegyre lesz szükség, egyébként hajóval, busszal és autóval is megközelíthető.

Szentendre méltán kedvelt kirándulóhely a környékbeliek és a külföldi turisták körében is: fekvése, építészete és a kis kézművesboltok, galériák választéka szemkápráztató. Az éhes vagy szomjas vándort pedig számtalan vendéglátóhely várja, az egyszerűtől az elegánsig, cukrászdák, kávézók, fagyizók, éttermek és büfék kínálatából nincs hiány.

A város területe már a bronzkorban lakott volt, de valódi fellendülése a szerb és dalmát bevándorlóknak volt köszönhető. Már az 1400-as években a szerb Brankovics György birtoka volt, és a zivataros évszázadok során egyre több szerb érkezett ide, hogy új életet kezdjen. A különböző szerb településekről érkezettek mind-mind külön közösségeket alkottak a városon belül, és külön templomokat is emeltek maguknak. Ennek köszönhetően vált Szentendréből a hét torony városa. Építészeti jellegzetességként meg kell említeni még a belvárosnak mediterrán hangulatot kölcsönző szerb kereskedőházakat, melyek Magyarországon egyedülálló egységben maradtak fent.

Azon kívül, hogy gyönyörű, miért érdemes kutyával Szentendrére látogatni? Egyrészt a Duna-part közelsége és a sétálóutcák miatt, kényelmesen és nyugodtan korzózhatunk kedvencünkkel. Ottjártunkkor nagyon sok sétáló kutya-gazdi-családdal találkoztunk, szerintem mindenképp a magyar átlagon felüli számban andalogtak az ebek. Talán ennek is köszönhető, hogy sem az üzletekben, sem a vendéglátóhelyeken nem okozott problémát, hogy kutyával érkeztünk, ugyanúgy fogadtak minket, mintha kutya nélkül mentünk volna. Mondjuk külön ajnározásban sem volt részünk, de ezt nem is bántam igazán.

Mivel ottjártunkkor a városban éppen karnevál zajlott, a jelmezesek, árusok, food truckok és koncertek miatt elég nagy volt a nyüzsgés, de eddig akármikor voltam Szentendrén, soha nem voltak kihaltak az utcák. Ha a kutyátok könnyen elfárad a tömegben, vagy félős, akkor talán érdemesebb a kisebb sikátorokat, hangulatos hátsóbb utcákat előnyben részesítenetek, ahol egyébként van pár kedves eldugott kis kávézó és galéria is, tehát nem kell lemondani a horvát tengerparti kisváros feelingről, csak a tömegről. A Duna-parton is vannak nyugodtabb és forgalmasabb szakaszok, de a könnyedség itt is jellemző, senkit nem zavar a másik, és mindenki tiszteletben tart minket is.

Ez a túraajánló a Kutyabarát.hu Kiránduljunk kutyával rovatában jelent meg.

További képekért, kirándulás és túraajánlókért kövessetek minket Instagramon és Facebookon!

#tatyiutazik #tatyiandme #túrázunk

Ha olvassátok a túrabeszámolóinkat, biztosan nem titok, hogy nagyon szeretem Tatyival a természetet járni és új helyeket megismerni. Kutyával túrázni számomra fantasztikus élmény, és szeretném, ha egyre többen ragadnának pórázt is a bakancs mellé, hogy együtt barangoljanak hazánk gyönyörű tájain. Mi sem egyszerűbb: te szeretsz túrázni, a kutya szeret sétálni az erdőben. Sima ügy. Vagy mégsem?

1. Felejtsd el, hogy a saját utadat járod!

Ha kutyád is elkísér túrázni, akkor már nem csak magadra kell figyelned. Ez elsősorban akkor jelent nagy különbséget, ha nehezebb egynapos, vagy többnapos túrára vállalkoztok együtt. A közös túrázás akkor lesz igazán jó élmény, ha mindketten megtaláljátok a számításotokat. A kutyának is vannak szükségletei, szeret szaglászni, és nagyjából minden bokornál megállni. Nekik ez a séta izgalmas része, és nem nagyon érdekli őket az, hogy neked eltervezett tempót kell tartanod. Másrészről pedig a kutyának is van teherbírása. Ha gyakorló túrázó vagy, ő pedig még nem, akkor valószínűleg ez lesz a szűk keresztmetszet. Tehát: lassabban fogtok haladni, több pihenőt kell beiktatni. Sok kutya annyira meg akar felelni a gazdájának, hogy a fizikai teljesítőképessége határán sem jelzi, hogy fáradt lenne. Ez nagyon veszélyes, és kimerültséghez vezethet. Folyamatosan figyelned kell a kutyát túra közben, gyakrabban kell pihenőt tartanod, emiatt nem fogsz tudni a saját tempódban haladni.

2. A pórázzal felakadtok az összes bokorra :)

A kutyának egy túra során pórázon van a helye. Egy szabadon kószáló kutya veszélyes lehet az élővilágra, a többi túrázóra és a többi kutyára is. Ha zavar az, hogy folyamatosan pórázon kell vezetned a kutyádat, akkor a kutyás túrázás nem neked való. Mi derékra csatolható hosszú pórázzal túrázunk, nekünk ez vált be, de ha Tatyi úgy dönt, hogy más irányból kerül egy fát, vagy megáll szaglászni, akkor a pórázt beakadhat, zavaró lehet. Ez főleg az első időkben gyakori probléma volt, most már eléggé összecsiszolódtunk a kék köldökzsinórral és ritkán fordul elő, de minél hosszabb a póráz, annál több ilyen bonyodalomra számíthattok, főleg, ha keskeny, vagy benőtt ösvényeken visz az út.

3. A kutya extra cuccait is neked kell cipelni.

És ez egy hosszabb, többnapos túránál nem kis teher. Ott van ugye a víz, ami kapásból körülbelül másfél liter, a táp és nasik - mert az ő tápanyagszükséglete is megnő fizikai igénybevétel hatására. Aztán a pulcsi, mellény, kullancsriasztó spray, a tálkák, a hálózsák vagy takaró és még sorolhatnám… könnyen kitesznek plusz 2-5 kilogrammot. Persze, léteznek szuper kutyahátizsákok, amelyekben a kutya vihet valamennyi terhet, de azt érdemes észben tartani, hogy a hátizsákokkal a kutya testtömegének körülbelül 10-30%-át terhelhetjük a kutyára, ami egy 30 kg-os eb esetében már a víz kivételével szinte lefedi a plusz felszerelés tömegét, de ha mondjuk csak akkora a kutyátok, mint Tatyi, akkor azzal a 80 dkg-mal nem lesztek kisegítve :) A terhelést folyamatosan kell növelni, az első túrákon inkább csak mérd fel, mennyit bír a kutya “üresen” és csak ha úgy látod, hogy nem okoz neki gondot, akkor terheld.

Ennyi macera mellett miért buzdítok mégis mindenkit a kutyás túrázásra? Egyszerűen azért, mert annyi örömet ad, ha együtt kirándultok! A friss levegő, a természet és a nagy, kimerítő séták feltöltenek energiával és nagyon sokat adnak embernek és kutyának egyaránt. Rengeteget tanulsz túrázás közben a kutyádról, sokat fejlődik a kapcsolatotok, és egy idő után szavak nélkül is megértitek majd egymást. A természetjárás jót tesz a testnek és a léleknek is, élmény neked és a kutyádnak is.

Ez a cikk a Kutyabarát.hu - Kutyás Életmód Magazin oldalon jelent meg.

Ha szerettek kirándulni, új helyeket megismerni kutyátokkal együtt, vagy még nem próbáltátok, és jól jönne pár hasznos tanács, kövessetek minket

FACEBOOKON & INSTAGRAMON :) #tatyiutazik #tatyiandme

Füzér várába azért érdemes ellátogatni, mert egyszerűen túl gyönyörű ahhoz, hogy kihagyjuk. A középkori magyar történelem egyik legérdekesebb helyszínét a közelmúltban romos állapotból állították csaknem teljesen helyre (hamarosan kezdődik a felújítás újabb üteme). Már a tatárjárás előtt  egy 552 méteres bérc tetején magasodik a környék fölé, amely mind lentről, mind a várból festői látvánnyal kényezteti a turistákat. Bár a vár belső területei kutyával sajnos nem látogathatók, de, hogy jól ismert bölcsességet idézzek, itt valóban nem a cél, hanem az odáig vezető út a fontos.

https://www.youtube.com/watch?v=_Cbe_bif6Sk

A Zempléni hegység a kedvenc magyarországi tájaim közé tartozik, soha nem fogom megunni a hangulatát, a természeti szépségét, a gazdag történelmét és a zempléniek kedves, figyelmes vendégszeretetét. Gyönyörű napokat töltöttünk Tatyival Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és az itteni túraútvonalakon barangolva, de bevallom, alig várom már, hogy visszatérjek. Ha egyszer valakit megérint hazánknak ez a csücske, mindig vissza fog vágyni, hogy újabb és újabb zugait ismerje meg. Engem is ez a vágyakozás ösztönzött arra, hogy megpróbáljalak Titeket megfertőzni a Zemplén-szeretettel :)

Túránk kiindulópontja, Bózsva, egy csendes, rendezett kis falu, távol a városok zajától és a térerőtől. A település központjában, a festői kis tó partjától nem messze, a faluház előtti villanyoszlopon találjuk az első OKT jelzést, amelyet füzérig nagyjából gond nélkül követhetünk. A Bózsva határában, a temető felé vezető rész lesz talán a túra legnehezebb szakasza, mivel itt sem jelzés, sem különösebb karbantartás nem segíti a haladást, de szerencsére itt még nincs emelkedő és csak egyenesen kell haladnunk, amíg aztán kiérünk a faluból, és elérjük a műutat.Ha eltévednénk, bátran kérdezzük meg a helyieket! Minket egy kedves úr el is kísért egy darabon, mesélt a falu történetéről és a régi időkről. Kiderült, hogy ő is megszállott túrázó volt annak idején.

Bózsváról kiérve, a dombra felkapaszkodva tárul elénk az a látvány, amelyet csak a Zemplén adhat: zöldellő halmok, keskeny völgyek, béke és nyugalom. Ezután az elhagyott volt Sárospatak-Füzérkomlós hegyközi kisvasút nyomvonala vezet minket egészen Füzérkomlósig, ahol kedves kis házakban és szépen karbantartott előkertekben gyönyörködhetünk. A falucskát elhagyva térjünk rá a kerékpárútra, mivel a kék nyomvonala is ezen fut. Itt már megpillanthatjuk a távolban a Füzéri vár fehérlő alakját és a Nagy-Milicet, miközben legelő tehénkék és zöldellő rétek között vezet az utunk.

Füzérre érve le kell térnünk a kék sáv jelzésről, hogy a vár irányába, a piros jelzésen folytassuk az utat. Itt már nem tévedhetünk el, csak felfelé kell haladni a falucska hangulatos utcáin. Szánjunk pár percet arra is, hogy a falu nevezetességeit szemügyre vegyük: megpihenhetünk a végső kaptató előtt, miközben megnézzük a református templom fakazettás mennyezetét és a római katolikus templom román kori részleteit. Mint minden rendes magyar településen, italbolt is van a központban, ha megszomjaztunk volna.

Erdők között érjük el a várat, ahol a kapun belül még kutyákkal is be tudtok lesni a gyönyörűen felújított reneszánsz várudvarba, egyébként pedig remek sétalehetőséget kínál a várárok. Egy kicsit feljebb haladva visszanézhetünk az eddig megtett útra, amely remélem, számotokra is olyan kedves lesz majd, mint nekünk volt.

Ezt a túrát a szintemelkedések miatt olyan kutyáknak és gazdiknak javaslom, akik hetente legalább 2-3 alkalommal mozognak vagy rendszeresen kirándulnak együtt. Teljes táv: 10.4 km.

További információ:

http://fuzervara.hu

https://www.fuzer.hu/

Ez a túraajánló a Kutyabarát.hu Kiránduljunk kutyával rovatában jelent meg.

További képekért, kirándulás és túraajánlókért kövessetek minket Instagramon és Facebookon!

#tatyiutazik #tatyiandme

Ausztria híres a természeti szépségeiről, a remek túrahelyszínekről és a kutyabarátságáról. Az elmúlt hétvégén mi is tiszteletünket tettük nyugati szomszédainknál egy síelős hosszúhétvégére, melynek során kis híján rendőrt hívtak ránk, láttunk egy helikopteres mentést és sikerült megtalálnunk az eddigi első nem kutyabarát osztrák szálláshelyet :)

Pont kifelé úton számoltuk össze, hogy Tatyi már az ötödik síterepre látogat el velünk; Ausztrián belül voltunk már Mönichkirchenben és Murauban is, idén Hochkart vettük célba. Otthon keresgéltem, hogy milyen túraútvonalak vannak a környéken, hol tudunk majd kirándulni, túrázni, de nem jártam sok sikerrel. Sebaj, gondoltam, biztosan a hézagos németnyelv-tudásomnak köszönhető, hogy egyetlen egy téli túraútvonalat sem dobott ki a bergfex, de azzal nyugtattam magam, hogy majd a helyszínen tájékozódom, biztosan lesz temérdek lehetőség.

Az első reggel elég szeles és hideg idővel köszöntött ránk, és mindjárt a liftnél kiderült, hogy sem hótalpas túrákat nem szerveznek, sem túraútvonalak nincsenek. Sőt, az, hogy feljussunk a hegyre, majd le is a lifttel, 16 euróba kerül egy útra, és csak azt az egy liftet használhatjuk. (Összehasonlításképpen, Murau Kreischbergen ha jól emlékszem, 3 vagy 4 jejölt turistaút van, és még számos ösvény. Váltható kirándulójegy, amellyel minden liftet korlátlanul használhatsz - a csákányosok kivételével, természetesen - 2 euróért.) Na ugye, ez nem rettentett el, gondoltam, hogy felmegyünk a legmagasabb pontra, aztán biztosan találunk valamit

Meg is beszéltük a többiekkel, hogy ebédidőben találkozunk a legfelső hüttében, és nekivágtunk. Optimizmusom hamar igazolásra talált: a felvonóvól kiszállva láttam, hogy ha egy darabig felkaptatunk a pálya mellett, akkor utána a gerincen simán túrázhatunk, senkit nem fogunk zavarni. Felcaplattunk hát a pálya szélén, majd az ottani felvonók mellett átléptünk két kifeszített kötelet, és előttünk a gerinc, a Hochkar 1808 méteres csúcsával.

Elég erős szél fújt, de ez nem tántorított el minket. Mivel sehol senki nem volt a közelben, Tatyit is elengedtem, hadd szaladgáljon kedvére. Nagyon élvezte a havat, fel alá rohangált a gerincen, én pedig a lehetőségeimhez képest próbáltam vele lépést tartani. Végül elértük a csúcsot, ahol káprázatos kilátás tárult a szemünk elé: körben, ameddig a szem ellát, hófödte csúcsok mindenütt. Egy szendviccsel ünnepeltem meg a csúcstámadást, majd szépen lassan visszafelé vettük az irányt.

A civilizációhoz közeledve alig bírtam letörölni az üdvözült mosolyt az arcomról, a felvonókezelő lelkes integetésére visszaintettem, és továbbra is üdvözült vigyorral haladtam előre, mellettem a lelkesült ebbel. Mikor közelebb értem, láttam, hogy nem az őszinte öröm sarkallta a bácsit integetésre, úgy látszott, valami gondja van, de a süvítő szélben nem hallottam tisztán… Kiderült, hogy azok a kötelek márpedig nem díszből vannak ott, és hogy veszélyes kimenni a gerincre, pláne egyedül, meg amúgy is, most neki hívnia kellene a rendőrséget, mert ez szabálysértés… Szerencsére azért nem ették ilyen forrón a kását, mindenesetre a nap hátralévő részében inkább a hüttébe vonultunk vissza.

A többi napon szerencsére csodás időnk volt, és a pályák alső részein sétálgattunk, beszélgettünk a többi kutyással és napoztunk a hütteteraszokon. Egyébként ez is nagyon kellemes kikapcsolódás, valóban édes semmittevés. Lehet, hogy a jövőben többször is be kellene neveznünk ilyesmire.

Elérkezett a hazaindulás napja, amikor a szállásadónk átjött, hogy elköszönjön tőlünk. Mikor meglátta Tatyit nem a szokásos euforikus reakciót láttam rajta, inkább kérdőn nézett ránk. Mint kiderült, a szállás nem volt kutyabarát, de ez elkerülte a figyelmünket. Az igazat megvallva, eddig talán egyszer kérdeztük meg Ausztriában, hogy vihetünk-e kutyát, mindenhol szívesen fogadtak minket, nem is volt kérdés. Persze így, hogy már végülis mindegy volt, szerencsére ez sem okozott gondot, a hölgy mondta is, hogy nincs semmi bajuk a kutyákkal, csak a lányáék saját lakását adják ki, akiknek két kisgyermeke van, és emiatt nem engedik be a kutyákat. Mondtuk, hogy teljesen érthető, és elnézést kértünk, a végén annyira összemelegedtek Tatyival, hogy alig tudtunk elindulni :)

Hazafelé pedig még meg szerettük volna nézni a Melki Apátságot, így könnyes búcsút vettünk a hegyektől, és a tavasz felé vettük az irányt. Az Apátság nem okozott csalódást: a Duna fölé magasodó monumentális épületegyüttes gyönyörű látvány volt a tavaszi napfényben. Tatyi élvezte a puha mohaszőnyeget, mi pedig az épület nyújtotta szépséget. Az Apátság szabadtéri részein pórázon lehet kutyát bevinni, a belső részek és a kilátótorony azonban kutyával nem látogatható. Ha már arra járunk, így is érdemes megállni és körbesétálni az épületben és a parkban, valamint egy rövid sétával felfedezni Melk óvárosát.

Köszönjük, ha követed közösségi média oldalainkat is :)

Facebook
Instagram

Dolgoztam olyan munkahelyen, ahová nem vihettem magammal Tatyit. Ez azon kívül, hogy hiányzott egész nap, és esténként próbáltuk bepótolni az elveszített közös-időt, sok plusz szervezési feladatot is rótt rám: kutyasétáltató, programok Tatyinak, hogy ne unatkozzon napközben, stb... Ezen kívül azt is észrevettem, hogy inkább siettem haza a kutyámhoz, mintsem, hogy mondjuk a barátaimmal találkozzak munka után, beüljünk a kollégáimmal valahova, vagy közös programot szervezzünk a párommal.

Mióta Tatyi is jön velem munkába szinte minden nap (ez amúgy az ő döntése, van, hogy nem akar jönni :)), azóta sokkal egyszerűbb az életem, több időt tudok együtt tölteni a kutyámmal, a munkahelyemen is szeretik, és nem kell lemondanom az esti programokról sem. Miért jó ez a munkáltatómnak? Nyilván azért, mert ha jobban érzem magam, a munkám is jobb lesz és szívesebben dolgozom ott és nem másutt.

Mitől lesz kutyabarát egy munkahely? Ez szerintem elsősorban hozzáállás kérdése. Jártam már kutyabarát fodrászatban, termelőüzemben, kertészetben, óvodában és persze irodában is. Kevés kivételtől eltekintve a városi munkahelyek alkalmasak arra, hogy a dolgozók magukkal vihessék jól nevelt és szocializált kutyáikat. Ha munkáltatóként, vezetőként olvasod ezt a cikket, és már téged is megkerestek ezzel a kéréssel a kollégák, netán benned merült fel az igény, hogy kutyabaráttá varázsold az irodát, akkor jó szívvel ajánlom az alábbi cikket a kutyabarát.hu -n!

„Mivel mi magunk is nap mint nap tapasztaljuk ennek előnyeit, pozitívumait, így nem nehéz kampányolnunk az arra alkalmas irodák, munkahelyek kutyabaráttá tétele mellett, és segíteni tanácsainkkal a leendő kutyabarát munkahelyeket. Alapvetően munkáltatói, vezetői döntés, hogy egy munkahely kutyabarát-e. Persze ez alól is vannak kivételek, hiszen például élelmiszerbolt, közfürdő, egészségügyi intézmény nem lehet kutyabarát, a jelenlegi közegészségügyi szabályok szerint. Így, az ilyen munkahelyek egyértelműen kiesnek a kutyabarát munkahelyek köréből.” – fejtette ki Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka, ügyvéd, a Kutyabarát.hu egyik alapítója.

A Kutyabarátosok nem csak, hogy kampányolnak, de segítséget is nyújtanak a munkahelyeknek a kutyabaráttá válásban. Tapasztalataik alapján összeállítottak egy, a mindennapokban remekül használható, Kutyabarát Munkahely Etikettet, hogy segítsenek a Gazdiknak is, hogy a négylábú kollégák beilleszkedése a munkahelyi környezetbe mindenki számára zökkenőmentes és kellemes legyen.

Sziasztok!

Jól eltűntem januárban, pedig lett volna miről írnom, csak valahogy ez a hónap úgy rohant el, hogy észre sem vettem :)Részben szándékos mulasztás is volt részemről, ugyanis "lassú januárt" hirdettem magamnak, ami arról szól, hogy hirtelen újévi fogadalmak és radikális változások helyett adunk magunknak egy hónapot, amit arra szánunk, hogy megtervezzük az évet, célokat fogalmazzunk meg és időt adjunk magunknak a regenerálódásra. Mostanra ennek köszönhetően ki is alakult egyfajta rutin az életünkben, amelyben a kirándulásoknak és a blognak is fontos helye van. Januártól az a megtiszteltetés ért, hogy Magyarország első kutyabarát helyeket felkutató és összegyűjtő weboldalának, a kutyabarát.hu-nak is írhatok. Jelmondatuk, az Együtt mindenhová, mondhatni Tatyit és engem is jól jellemez, ezért is örültem nagyon a felkérésnek. Az oldalon hetente egyszer jelenik meg túraajánlónk, amellyel igyekszem kedvet csinálni a kutyás kirándulásokhoz, hogy minél több gazdi fogja a bakancs mellé automatikusan a pórázt is!

És ha már kutyás túrázás: nagyon boldogan gondolok vissza a tegnapi túránkra, a Túrafüggő szervezésében vettünk részt tegnap egy börzsönyi kiránduláson, Ahol a hiúz is jár címmel. A túráról szuper leírást találtok a Túrafüggő blogon, ezért erre nem is térnék ki részletesen, javaslom viszont Balázs túráit, mert nagyon informatív és felkészült túravezető, akinek a lelkesedése magával ragadó! Szuper túrahelyszínek vannak, a pár órás túráktól a borkóstolós hétvégékig. Mi már kétszer voltunk velük túrázni, egyszer a Fóti Somlyón egy rövid esti túrán és tegnap. Nem kifejezetten kutyás túrák ezek, szóval szóljatok előre, hogy kutyával érkeztek, de eddig nekünk nem volt ebből gond. A túrák közül a könnyebbeket ajánlom azoknak, akik rendszeresen mozognak, a nehezebbeket azonban inkább gyakorlott túrázóknak.

Szóval tegnap reggel elindultunk a Börzsönybe, Kemencére, a szlovák határ mellé. Mostanában nagy port kavart az ide tervezett kisvasút, úgyhogy lehet, onnan ismerős a név. Kedves barátnőmmel, Katával, aki a Fóti Somlyó túrán is társunk volt indultunk korán reggel, hogy a 8:45-ös gyülekezőre Kemencére érjünk. Az indulással nem is volt gond, csak nem kellett volna a GPS-re hallgatnom, ami mindenképpen ez lezárt, fokozottan védett erdei úton szeretett volna minket Kemencére juttatni a remek 2-es út helyett, de végül röpke 25 perc késéssel megérkeztünk, és a többiek nagyon kedvesen bevártak minket. És képzeljétek, az első etap után a "gyors" csoportba kerültünk, amire különösen büszke vagyok, mert ez volt az első komolyabb túránk, amióta Pocokfül beteg lett, és féltem, hogy esetleg nem bírja majd jól az emelkedőt, és ölben kell majd vinnem, mint a Ferences zarándoklaton a nyáron, de nem! Úgy szaporázta, hogy néha alig bírtam vele lépést tartani :) (megjegyzés: egynapos túrára legközelebb nem viszek 20 literes hátizsákot és 5 kutyaruhát)

Amikor még két idegbaj között száguldottunk a tejködös kettesen, nem is gondoltuk volna, hogy az erdőben csodálatos, szikrázó napsütés vár majd minket! Bizonyára a túra elején a 400 méter szintemelkedés is hozzájárult, de még Tatyi is nudiban nyomta az első kilométereket a havas tájon. Nem beszélve arról, hogy a kilátópontokra érve olyan panorámában volt részünk, hogy a túra felére le is merült a telefonom, annyit fotóztam :)

Balázs, a vezetőnk elmondta, hogy a Börzsöny adottságai miatt ritka, hogy a környező csúcsokat is látni lehet, inkább a hűvösebb, ködös idő a jellemző. Értékeltük is a szerencsénket, és a lehetőségekhez képest elidőztünk a magaslatokon. Gyönyörű volt a havas, fagyott táj a szikrázó napsütésben, szebbet nem is kívánhattunk volna. A Jancsi-hegy, a Holló-kő és a Salgó vára után aztán lejtmenetbe csaptunk át, hogy a Csarna-völgyben térjünk vissza a Fekete-völgy panzióhoz, túránk kiindulópontjához.

Itt a régi keskeny nyomtávú vasút maradványain és a patakon való többszöri átkelés színesítette a gyaloglást. A völgyben plusz hőmérséklet volt, ezért a patak olvadásnak indult, így a csúszós köveken egyensúlyozva tudtunk átkelni. Tatyi persze nagyon ügyes volt, a pici kis lábaival olyan gyorsan kelt át, hogy csak néztem, és minden átkeléskor bevárt, hogy megvagyok-e :) Ezen a szakaszon már fáradt egy picit, úgyhogy lehetőségem volt karra is erősíteni, de összességében nagyon jól bírta a közel 12 kilométert. Meg mi is, de azért miután hazaértünk, nem volt kérdés, hogy a délután hátralévő részét pihenéssel töltjük, és azt sem szégyellem, hogy egy enyhe izomlázat is sikerült gyűjtenem, de olyan jól esett!

Facebook
Instagram