A következő túrára pakolj ételt-italt, és vegyél kényelmes cipőt, bár a célunk nem az erdő, hanem a városi dzsungel.
Az elmúlt időszakban többször hallottam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vidéken lakom, hiszen így annyit sétálhatok a kutyákkal, amennyit csak kedvem tartja. Szerintem ez inkább egy "városi legenda", hiszen minálunk itten vidéken sem korlátlanok a lehetőségek, sőt!
Ez inkább csak hozzáállás kérdése, hogy mit tekintünk újnak és mit unalmasnak, illetve mi a túra és mi nem az.
Budapest, Te csodás!
Bevallom, szeretem Budapestet. Szeretem a Dunát, az épületeket, a hidakat, a szobrokat és a gangos házakat. Magam is több ilyenben laktam az egyetemi évek alatt, több kerületben. Szeretem a homlokzatokat, a fasorokat, csak úgy andalogni az utcákon. Persze reggelente, amikor munkába sietek, többnyire nem Alpár Ignác, Schulek Frigyes vagy Lechner Ödön munkásságán jár az eszem. Viszont szerencsésnek tartom magam, hogy bármikor „elutazhatok” egy olyan városba, amelyet a világ egyik legszebb fővárosaként tartanak számon, és még ennyi év után is számos titkot rejt.
Szeptemberben Kolodkó Mihály miniszobrainak nyomába eredtünk,
tavaly májusban pedig a Belvárosban turistáskodtunk egyet.
Pest
Vasárnap reggel viszont "csak sétálgatni" indultunk, hogy nyugodtan, tömeg nélkül vegyük szemügyre a must-see látványosságokat. A Városligettől indultunk, a Hősök tere után az Andrássy úton sétáltunk a Szent István Bazilikáig.
A főbb látnivalókról ITT írtam korábban.
Budapesten az egyik kedvenc helyem a Bazilika, és kifejezetten élveztem, hogy végre igazán szemügyre vehetem. A tér szinte kihalt volt, a templom monumentális pompáját nem zavarta semmi. Olyan, mintha mindig is ott állt volna, pedig alig kétszáz éve, hogy az elődje, a Lipótvárosi Plébániatemplom felépült az állatviadaloknak otthont adó hecc színház helyén.
A Lánchídon sétáltunk át Budára. A Dunán épp egy kárókatona halászott.
Buda
A Várba felkapaszkodva a Sikló sínjei feletti hídról csodáltuk meg a pesti oldal panorámáját, az ébredező várost. Próbáltuk beazonosítani az épületeket, az ismerős utakat és templomtornyokat. Megesküdtem volna, hogy a Keleti pályaudvar homlokzata a Dunával párhuzamos…!
A Várkert bazár kertjén keresztül közelítettünk a Gellért-hegy felé. A Duna és a pesti látkép kísért minket, majd, ahogy lejjebb ereszkedtünk a Tabánba, már csak a szemben álló házak frontjait láttuk.
Kisvártatva persze újra elénk tárult a látkép, ahogy feljebb kaptattunk Szent Gellért szobra felé. Innen már egy jókora, kelet felől felénk tartó viharfelhő is látszott. Szent Gellért arca viszont nem. Lehet, hogy a korral jár, de én lentről nem tudom kivenni a szobor arcát, csak a körvonalait, így vártam már az első személyes találkozást. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a szent köpenye teljesen eltakarja az arcát, homályba burkolózik, mint Anonymus. A talapzaton viszont ücsörög egy gonosz kobold, ami gondolom a Gellértet a mélybe taszító hitetlen pogányokat hivatott jelképezni.
A Gellért-tér felé sétálva ismét elénk tárult a Duna és a látkép… ezzel egyszerűen nem lehet betelni! A távolban a Dunakanyar, a Naszály és a Börzsöny adott keretet, és az egyre közeledő sötét fellegek. Hamarosan eleredt az eső, és éreztem, hogy minden túra velejárója, a holtpont is elérkezett. Kicsivel több, mint 18 kilométert tettünk meg eddig, fogytán volt a vizem és az energiám is.
Egy kéktúra szakaszon ezt persze pihenéssel bekkeltem volna ki, de most csak felültünk a villamosra, és meg sem álltunk az első kávézóig :) Hányszor álmodtam erről erdei túrák közben?!
Tatyi és Otis eddigre már annyira elfáradtak, hogy az egyik a hátizsákban, a másik az ölemben aludt, mialatt lassan kortyolgattam az áhított koffeint. Úgy látszott, nekik is lefőtt a kávé, úgyhogy már csak a kocsiig sétáltunk vissza a Városligetbe.
Köszönöm az ötletet, a társaságot és a képeket, Kata!
Ha tetszett, és olvasnál még kutyákról, túrákról és bogarakról, kövess Instagramon!
