Azt hittem, ez a túra sosem fog összejönni... Először lecsúsztam a jelentkezésről, aztán beteltek a helyek, majd a covid szólt közbe. Aztán durrdefektet kaptunk az M6-oson, amire az autómentős csak annyit mondott – miután először nagy szemekkel rám, majd Anyára pillantgatott – hogy úgy látszik, az égieknek még terve van velünk.
Úgy tűnik, volt is, mert olyan csoda napokat kaptunk a Mecsekben, amelyekért hálás lehetek.
A Mecsek hegység hazánk legdélibb fekvésű, mintegy 600 km2 kiterjedésű szigethegysége. A Keleti-Mecsek legmagasabb csúcs a Zengő-vár (682 m). A hegység közel 50 km hosszúságban és 10-20 km szélességben kelet - nyugati irányban végighúzódó vonulatát változatos geológiai felépítés, valamint töréses-gyűrődéses bonyolultabb szerkezet jellemzi. Az alaphegység anyaga a gránit, amelyre az egyes földtörténeti korokban nagy vastagságú permi homokkő (uránércet is tartalmaz), majd triász mészkő küzetek sorozata, liász kori kőszén telepedett. A kréta-kori rétegeket sok helyütt vulkáni kőzetek törik át, így például a fonolit (magyarul hangkő), melyet ha kemény tárggyal megütnek, csengő hangot ad." /Panoráma Útikönyvek - Magyarország; 1968-as kiadás/
A defektnek hála beiktattunk egy városnézést Dunaföldváron, megnéztük a várat és a központot, és a sokkra mindjárt három gombóc fagyit is megettem. A dunaföldvári Marcipán cukrászdát csak ajánlani tudom! Olyan különleges ízekkel várnak, mint a Rugelach – eddig máshol nem találkoztam ezzel az ízzel, díjnyertes fagyi – az illatos Izabella, a rozmaringos málna vagy a csokis limonádé. Ez utóbbi és a marcipános mákvirág feledtette velem a megrázkódtatást. Tatyi és Otis pedig hűsölhettek a klimatizált helyiségben és még pogácsát is kaptak :)
Megújult erővel és gumikkal indultunk el Pécsre. A koraesti nyüzsgés, a teli teraszok, az utcazene, a leanderek és a barátságos hangulat miatt egy pillanat alatt egy észak-olasz városban éreztem magam.
Pécs gyönyörű, ehhez kétség sem fér! Sajnálom, hogy csak egy rövid városnézésre futotta most.
Végre itthon!
Este kilenc körül érkeztünk meg a szálláshelyünkre, a Pécsvárad melletti Kishosszúrét Vendégházba. Ez egyébként szintén a véletlen műve volt, mert egy booking-os hiba miatt törölték a foglalásunkat, és az előzetesen foglalt szállás helyett ide irányítottak minket. Már a képeken is láttam, hogy gyönyörű a ház, de a valóság felülmúlta a várakozásomat. Dorottya, a szállásadónk széles mosollyal fogadott minket (pedig elég későn érkeztünk), kedvesen és valódi vendégszeretettel mutatta meg a frissen felújított házat. A teraszról még éppen elcsíptük a Zengő mögött lenyugvó nap utolsó sugarait, amelyek arany fényben fürdették a kaszálót és a napraforgó táblát. Ha képen látok ilyet, azt mondom, giccses, de élőben!
A vendégház olyannyira frissen felújított volt, hogy még sok mindenen rajta volt a címke, a csomagolás. Ennek ellenére a kutyákat is szívesen látták. A legapróbb részletekig harmonikus belső tér kényelmes és nyugodt napokat ígért, főleg, amikor Dorottya elmondta, hogy egy tó is tartozik a birtokukhoz, amely egy rövid sétával elérhető, és a kutyusok is fürödhetnek benne.
A birtok hatalmas, Tatyi és Otis nagyon élték a farm-létet: szaladgáltak a mezőn, terelték a birkákat, kergették a gólyát, a pockokat és még mit nem, mint két vásott kölyök.
Mi meg esténként a teraszon ülve gyönyörködtünk a tájban és élveztük a nyugalmat egy palack helyi bor társaságában. Priceless.
Zengő, szarvasbogarak és cincérek
Mivel a Papám a lelkünkre kötötte, hogy másszuk meg a Zengőt és nézzük meg az új kilátót, az első napunkon mindjárt ezzel is indítottunk.
A Túrázók nagykönyve sorozat Magyarország túraútvonalai – Váraink nyomában (2018-as kiadás; Szerk: Dr. Nagy Balázs) című kötetben leírt A pécsváradi vártól a Schlossbergig nevű túra éppen megfelelőnek ígérkezett.
Ez érinti a Zengő csúcsát, a Réka-kunyhót, a Réka-völgyet, a Réka-várat és azokat a látnivalókat a környéken, amelyek egy egynapos gyalogtúrára felfűzhetők. Remek túra, változatos terepen visz, szép kilátásokkal és számos patakátkeléssel, amit ebben a melegben a kutyák nagyra értékeltek.
A könyvben szereplő leírás az én erőnlétemhez képest optimistának bizonyult, a menetidő nekünk körülbelül duplája volt a Réka-várig. Bár az igaz, hogy útközben a mecseki flóra és fauna többszöri megállásra késztetett.
A szarvasbogarak párzási időszaka miatt ugyanis hatalmas hím példányokat láthattunk. A győztes állatok és a harci sérülések miatt elpusztultak között is akadtak gigásziak, 10-15 cm hosszúak is. Láttunk még cincéreket és a környék ikonikus vadvirágát, a bánáti bazsarózsát is.
Egyébként az új Zengő kilátó is megér egy mondatot. A gombamód szaporodó hazai kilátók tömegében az ember hajlamos a szkepticizmusra, ha egy újabbal találkozik, de itt tényleg helye van.
Hálasak lehetünk, hogy a tervezett lokátor állomás helyett egy minden túrázó örömére szolgáló objektum került ide. Tiszta időben az egész Dunántúl belátható, csak győzzük azonosítani a számtalan dombot, hegyet! Nem mellesleg így a gazdag élővilág is megmaradt.
"Ne hozz magaddal semmit, csak jószándékot.
Ne vigyél magaddal semmit, csak emlékeket.
Ne hagyj hátra semmit, csak a lábnyomaidat."
Ha tetszett, kövess Instagramon vagy Facebookon! Élő túrabeszámolók, IGTV és minden, ami a blogról lemaradt :)
Hasznos információk:
Az Ehető vadnövények a Mecsekben c. túrát a MAKASE rendszeres időközönként szervezi. Ha kutyával vennétek részt, akkor a jelentkezésnél jelezzétek. Elképzelhető, hogy emiatt külön szállást kell foglalnotok, ahogyan mi is tettük.
Szálláshelyünk a Kishosszúrét Vendégház volt, amely Pécsvárad határában található. A vendégházhoz teljesen körbekerített udvar tartozik, de a környező birtokon is remek séták tehetők. A vendégházhoz tartozó tó saját felelősségre használható.
A beszámolóban említett vendéglátóhelyek kutyabarátok, a túraútvonalak és egyéb látnivalók kutyával látogathatók, kényelmesen bejárhatók. Kivétel a püspökszentlászlói kastély és arborétum, amelyben csak a kerítésen kívülről gyönyörködhetünk.
A Túrázók nagykönyve sorozat Magyarország túraútvonalai – Váraink nyomában (2018-as kiadás; Szerk: Dr. Nagy Balázs) című kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban vagy online. Én a helyi könyvtárból kölcsönöztem ki.
Nem szponzorált tartalom.