Távolról indítok...
Szegedet hívják a Tisza-parti Párizsnak, a napfény városának és az Alföld gyöngyszemének is. Alapból sem vagyok oda ezekért a jelzőkért, Szeged esetében pedig kifejezetten üresnek érzem őket. Elcsépelt, közhelyes szavak, amelyek egyáltalán nem tükrözik a város karakterét.
Azét a városét, amely fricskát mutatott az irányzatoknak, és a Marx teret egyszerűen csak Mars térre nevezték át - szerintem még az unokáink is kérdezgetni fogják, miért Mars tér? Remélhetőleg, elmagyarázzák majd nekik, hogy egykoron Marx-ról volt elnevezve a tér, és ők is megtanulják, hogy igenis, volt ilyen korszaka a történelemnek, amelyet nem szabad feledni.
Aztán itt vannak a botlató kövek, amelyek szintén nem engedik, hogy a Szeged utcáit járók feledjenek.
A hatalmas árvízi emlékmű, amely egy elsőprő erejű természeti csapásnak állít emléket.
Szóval Szeged egyfajta integritás, ahol jól megfér minden irányzat és minden világnézet, és ez az, amit a közhelyek nem adhatnak vissza.
Első szegedi benyomások
Amikor általános iskola harmadikban jutalomkirándulás gyanánt Szegedre utazhattunk páran, csak bámultunk. Szombathelyről elképesztő távolságra tűnt az Alföld. A legtöbben még Budapesten sem jártak azelőtt, és emlékszem, amikor megpillantottam a Tiszát, nem hittem a szememnek, hogy ekkora folyó egyáltalán létezhet. És hogy Petőfi ennek a partján állt (igaz, kicsit északabbra). Valahogy nem lepett meg, hogy megihlette. Úgy éreztem, egy ekkora folyó kisebb kaliberű emberből is kihozná a költőt, bár nekem a szavam is elállt.
Aztán a Dóm tér... meg az, hogy a virslin nem Pápai hús felirat volt, hanem Pick. Úgy éreztem, egy másik világban járok :)
Azóta visszatértem már párszor, és közelebb kerültem ehhez a más világhoz, amely eleinte idegen volt, aztán valahogy egyre közelebb engedett.
Történelmi perspektíva
Szeged arculatát és a mai mivoltát két jelentős esemény formálta. Az első az 1879-es árvíz, mely tabula rasát csinált az addig szépen fejlődő városkából. Ennek köszönheti a mai Szeged a városképét és a csodás jugendstil épületeit. A másik esemény pedig az I. világháborút lezáró békeszerződések, melyeknek következtében a térség nagyobb városai az országhatáron kívülre kerültek, és ezek szerepét (részben) Szeged vette át.
Szeged számomra Szabadka tükrében nyert valódi értelmet. Érdekes, hogy a két város hogyan tükröződik egymásban, egyfajta "Mi lett volna, ha..." játék ez. Mi lett volna, ha Szegedet nem mossa el az árvíz? Milyen lenne a város arculata? Mi lett volna, ha Szabadka nem kerül a határ túloldalára? Milyen fejlődésen ment volna át? Valahogy a két város alkot egy egészet, az alvó Szabadkán ott a múlt, az élő Szeged pedig a lehetőség. Ha tehetitek, látogassatok el Szabadkára és Szegedre is, ne hagyjátok ki a színházak, a kávézók, a zsinagógák és a villamosok összehasonlítását. Biztos vagyok benne, hogy érdekes élmény lesz!
De vissza a legújabb szegedi sétánkra. Már ismerősként tértem vissza, és ennek kiöszönhetően nem vonták el a figyelmemet a klasszikus látványosságok, hanem oda tudtam figyelni az újdonságokra, a részletekre is. Ha jártatok már többször ugyanott, vagy visszajártok egy helyre például nyaralni, biztosan ismeritek ezt az érzést, amikor a jól ismert dolgok mellett elkezdenek feltűnni a kevésbé feltűnők is.
Az újonnan felújított Zsinagógától indultunk (Gutenberg utca) amely mondjuk épp eléggé feltűnő, viszont eddig nem láthattam teljes valójában. Bár az öcsém szerint teljesen elég lett volna egy oldalról megnézni, mivel rotundás, tehát minden oldala ugyanolyan, szerettem volna körbejárni. Közben volt időnk elolvasni a környező házakon az emléktáblákat és lehajolni a botlató kövekhez. Valahogy az, hogy a nyomukban járhatunk, hogy látjuk, merre mentek péntek este imádkozni, hol vásároltak, mivel foglalkoztak, melyik kilincset fogták meg és melyik ajtón mentek be közelebb hozza az elhurcoltakat.
A II. Világháború szegedi áldozatainak száma több, mint 4 000-re tehető, az elhurcolt zsidó lakosságon felül körülbelül 2 500 katona veszett oda a Don-kanyarban. Az Operation Frantic során pedig a belváros számos épületében esett kár (a szőnyegbombázás valamiért félrecsúszott, és a rendező pályaudvar helyett a városra hullottak a bombák; nomen est omen: frantic = szervezetlenül, kapkodva véghezvitt).
Utólagos hozzáépítések
A bombázásoknak köszönhetően a városképben keletkezett lyukakat változatos szocreál épületekkel töltötték meg. Néha olyan sietősen húzták fel őket, hogy csak utólag vették észre, hogy például a lépcsőház kimaradt. Ha figyelmesen járunk, több külső lépcsőházas épületet is észrevehetünk.
Az utólagos épülettoldások másik példája a "Sóhajok hídja", amelynek semmi köze az elítéltek utolsó sóhajához, valószínűleg csak ráragadt a név. Vagy éppen az építők sóhajthattak fel, amikor kiderült, hogy az árvíz után végre helyreállított Városházához hozzá kell építeni a hidat. Történt ugyanis, hogy Ferenc József 1883-ban a városba látogatott, hogy megtekintse az újjáépítés eredményét. A kíséretének egy részét a Városháza, másik részét pedig a mellette álló bérház épületében szállásolták volna el, és a kettő közötti átjárhatóságot hivatott megteremteni a híd. F.J.-nek valószínűleg tetszett a gesztus, mert közölte, hogy "Szeged szebb lesz, mint volt!" és ezt a fontos kijelentését be is vésték a híd üvegablakába.
Szeged ma
A Tisza-part felé sétálva tűnt fel a Korányi fasor egyik társasháza. Nem a szépsége fogott meg, bár rajongok a kockaépületekért, hanem a lakók kéznyoma. Annyira tetszett, hogy egy unalmas, szürke épületből mindenféle zöld trend és épületberuházás nélkül valaki egy igazi kis oázist alakított ki. Megérdemli a figyelmet ez is, nem csak a belvárosi falikertek... Biztos vagyok benne, hogy jobb ebbe a házba hazajönni, mint a szomszédos ugyanilyen házakba, és talán inspiráló lehet más társasházak számára is a példa.
Sétánkat egy jó kávéval koronáztuk meg, amelyért nem átalltunk sorbaállni a Kék Elefánt Kávézóban. A specialty kávékultúra helyi gyöngyszeme egy icipici kuckó, amely természetesen kutyabarát. Az alapító, Jarjabka Zoltánnak egyszerűen elege lett a rosszabbnál rosszabb kávékból, ezért megalapította a Kék Elefántot, ahol már nem csak ő, hanem mi is mennyei kávét ihatunk. Megoldották a személyes gordiuszi csomómat is, hiszen a chai lattét növényi tejjel és plusz kávéval is készítik (egy vagy akár két espressóval), így nem kell választanom a két kedvencem közül. A másik szuper dolog, hogy az Asperger szindrómásokat segítő Kék Dominó Központot is támogatják. Lovepeace.
