Szinte hihetetlen, hogy eljött ez a nap, amikor teljesítőként írhatom a beszámolót a Börzsönyi Kéktúráról.

A másfélmillió lépéses út is az első lépéssel kezdődik…

Igazából ez technikailag igaz csak, mert mielőtt azt a bizonyos első lépést megtennéd, rengeteg dolog történik, ami ahhoz kell, hogy eljuss a kezdőponthoz és ráléphess az útra. Először is, kell egy elhatározás, aztán kellenek, akik bátorítanak és kell egy csomó alázat, ami a célodhoz vezet – de erről majd talán máskor.

Számomra az induláshoz vezető tervezgetés, szervezés legalább olyan izgalmas, mint maga a túra. Szeretem kitalálni, hogy merre menjek, hol álljak meg, hol pihenjek, mit vigyek magammal, és így tovább – és persze az indulás előtti este még kiborulok, hogy hogyan fogom ezt mind elbírni, és amúgy is, ki az a hülye, aki ahelyett, hogy otthon lógatná a lábát, vagy a strandon süttetné a hasát 66 km-t gyalogol a Börzsönyben egy 15 kg-s hátizsákkal. Tök egyedül, két kutyával. De ez már csak ilyen… valami hajt, és addig nyaggat, amíg bele nem vágok, és magam mögött nem tudom.

Most jó. Tudom, hogy képes voltam rá.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Első nap: Diósjenő – Bernecebaráti; 23,26 km

Indulás - Diósjenő

Csütörtök reggel Tatyi és Otis pórázaival a kezemben feljegyeztem az első igazolókódot Diósjenő vasútállomásán, és ezzel kezdetét vette háromnapos kalandunk, a Börzsönyi Kéktúra. A Börzsöny peremén, Diósjenő és Szob között futó 66 km-es, kék sávval jelölt útvonal a hazai kéktúrák közül a legrövidebb, és híresen jól jelölt. A nem igazán zsúfolt, de látnivalókban bővelkedő túraút ideálisnak tűnt az első többnapos hátizsákos bevetésünkre.

A teljes táv három, nagyjából egyenlő hosszúságú szakaszra oszlik, ezeket egy-egy nap alatt szerettem volna teljesíteni. Az első napi távunk, a Diósjenő és Bernecebaráti közötti szakasz, fénypontjának Drégely várának romjai ígérkeztek. Az igazolófüzetben található leírást követve magunk mögött hagytuk Diósjenőt, és rögtön a pincéket elhagyva előbb két hatalmas őzlábgombát láttam, majd négy valódi őzlábat, amelyhez természetesen a test többi része is csatlakozott. Ott figyelt minket az ösvény mellett – mi meg őt. Akkor döbbentem rá, hogy milyen fegyelmezettek a kutyáim, ha túrázunk. Egy sima sétánál lehet, hogy az őz után mennének, de túra közben szinte végig a sarkamban vannak. Pontosan tudják, hogy az erdőben egyedül vagyunk, és csak egymásra számíthatunk.

Akit nem érdekelnek a kutyák, ugorja át ezt a részt :)

Egyszer egy előadáson hallottam egy ismert trénertől, hogy

"a modern kutyakiképzésre valójában azért van szükség, mert nem töltünk elég időt a kutyáinkkal."

Azt hozta fel példának, hogy régen a juhászok nem különösebben tanítgatták a kutyáikat. Egyszerűen csak mindenhová magukkal vitték őket, és a kutyák megtanulták, hogy egyes helyzetekben mi a megfelelő viselkedés. Ez a „juhász-módszer” nálunk meglepően eredményes. Soha nem tanítottam nekik, hogy az erdőben jelezzenek, ha szembe jön valaki, mégis megteszik. Egy kicsit előre szaladnak, majd rövid, figyelmeztető vakkantásokat hallatnak. Ha szólok, hogy én is látom a közeledőt és minden rendben, akkor visszajönnek és szokásos barátságos énjüket adják. Természetesen, ha városban sétálunk, eszükbe sem jut megugatni a szembejövőket. Nem tartom túl jónak a kutyák állandó egrecíroztatását, pórázon rángatását és folyamatos fegyelmezését minden helyzetben. A kutyák végtelenül intelligensek, és simán leolvassák a gazdájuk viselkedéséből még a hangulatait is. Az értékes, minőségi idő alatt, amilyen mondjuk egy túra is, sokkal jobban összecsiszolódunk, és a kutyádnak is lehetősége lesz megismerni a gazdát, így kitapasztalja, mit szeretünk, és mit várunk tőle.

Amikor befogadtuk Otis-t, attól tartottam, hogy nem fog közöttünk kialakulni az a szoros kapocs, ami Tatyival addig megvolt. Tatyi szó szerint minden rezdülésemet érti, és én is elég nagy bizonyossággal kiismerem magam rajta – mentségemre szóljon, a kutyáknak veleszületett érzéke van az emberismerethez! Igazam is lett, Otival teljesen más a viszonyunk, ő egészen más, mint Tatyi. Oti olyan, mint egy gyerek, aki állandóan a barátaival akar játszani. Nyitott és kedves minden kutyával, mindenkit játékra hív. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha rendszeres vendégei leszünk a kutyafuttatónak, de Otis révén egy csomó kutyát és gazdit ismerünk meg. Amint megérkezünk, Oti azonnal beleveti magát a sűrűjébe, és csak néha bukkan fel megnézni, hogy megvagyunk-e még. Tatyi egyáltalán nem érti az egészet, ő a régi barátaival szeret csak játszani, együtt sétálni, hozzám hasonlóan inkább magának való típus. Ha tudna olvasni, biztosan ő is könyvmoly lenne.

Otis kilóg közülünk, és ezzel folyamatosan új kihívások elé állítja a jól bevált, nyugis életstratégiánkat. Szerencsére a túrázásban ő is éppúgy megtalálja magát, mint Tatyi és én, bár a természet, mint olyan, elég idegen terep a számára. Körülbelül úgy viselkedik, mint a városi gyerek, akit először visznek erdőbe. Emlékszem a legelső túránkon ölben kellett vinni, mert nem mert rálépni az avarra, megijedt a lehulló levelektől és teljesen leblokkolt, ha egy pocsolya került elé. Ezen szerencsére már túl vagyunk, bár a pocsolyákon még mindig nem hajlandó átgázolni, és a kidőlt fatörzsek is komoly akadályt képeznek.

Akik kedélyesen piknikeztek a drégelyi romoknál nem hiszem, hogy észrevettek bármit az egykori félénk kutyából. Mire a hátizsákkal felcaplattam a lépcsőn, már hallottam az Otis feltűnését általában kísérő hangokat: „jajdecuki, nézdnincsszőre, milyenaranyos!”. Bingó! Mennyi bátorítás kellett ehhez a felfedező ösztönhöz :) 

Drégely vára

Szerencsére aznap nem hanyatlott felhőbe a „drégeli rom”, gyönyörű napos időben csodálhattuk meg a kilátást a Börzsöny vonulataira. Ideálisnak tűnt a hely és az idő az ebédünk elfogyasztására. Közben elolvastam az igazolófüzetben a leírást Szondiról és az ostromról, és kikerestem Arany János Szondi két apródja című versét, amit mindig összekevertem a Huszt-tal, de a jövőben már biztosan nem fogom.

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

A teljes versért kattints ide.

Egészen más ténylegesen ott állni azokon a köveken, látni ugyanazt a tájat és felkapaszkodni az emelkedőn, ahogy az ostromlók tették. Átélni a védők szorongatott helyzetét, hiszen egy magaslaton álló várból nincs kiút… Elnézni Nagyoroszi felé, ahonnan Márton, a pap érkezett. Milyen más perspektíva, életre szóló élmény. Talán ha az iskolában is túrákkal oktatnának, maradandóbb és komplexebb tudást adhatnának a diákok kezébe, és biztosan nem kevernék össze Drégelyt Huszttal…

Az Börzsönyi Kéktúra igazolófüzetéről még annyit, hogy részletes, gonddal szerkesztett kiadványról van szó, amely szinte „fogja az ember kezét” a túra során. Sem térképre, sem iránytűre vagy más segédeszközre nem volt szükségem ezen kívül. A leíráson felül a füzetben a túra által érintett főbb látnivalókról is találunk részletes ismertetőt. Egy szó, mint száz, ha elindultok a Börzsönyi Kéktúrán, érdemes beszerezni előtte az igazolófüzetet a Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesülettől.

Drégely vára után jóllakottan indultam újra útnak, és az enyhe kajakóma kellemes tompultságában róttam a további kilométereket. Kellemes, erdős szakaszon halad itt a túra, néhány látványos sziklaalakzatot leszámítva viszonylag eseménytelenül.

Kiválóan alkalmas a terep a hosszú, mély beszélgetésekre, de társaság híján nekem maradtak a gondolataim és a szúnyogokkal folytatott ádáz küzdelem. Igyekeztem, hogy mielőbb célba érjek, szerettem volna túllenni az első napon, hogy egy kicsit megnyugodhassak. Begyűjtöttem a következő pecsétet az Ötholdas elágazásnál, majd a Csitári keresztnél, és úgy éreztem magam, mint egy Pokémon vadász.

Megérkezés - Bernecebaráti

Hamarosan kibukkantam az erdőből, és a völgyben megpillantottam Bernecebaráti templomtornyát.

A festői fekvésű kis település hívogatott, és nemsokára már a pincesor mellett, a templom tövében találtam magam. Rövid kitérőt tettem a régi temető felé, ahol Sisa Pista, az egykori börzsönyi betyár nyugszik, majd az Öregerdő Turistaház, aznapi szállásunk, felé vettem az irányt.

Bernecebarátiban több turistaszállás-lehetőség is van, de az Öregerdő Turistaházban a Börzsönyi Kéktúrát járók igen kedvezményes áron szállhatnak meg egy éjszakára. Az egyszerű berendezésű házban patyolat tisztaság van, és minden szükséges felszerelés, edény, rendelkezésre áll. Még kotyogós kávéfőző is :) Nem csak megtűrik a kutyákat, hanem valódi kutyabarát kedvességben volt részünk. Lemostam az út porát, vettem egy cidert a két házra lévő kocsmában és a teraszon nézegettem a méhek táncát a hatalmas kokárdavirág bokron.

A hold már nem talált ébren minket.

Folytatása következik... 

Addig is kövess Instagramon és/vagy Facebookon!