Kaptam egy mélykék víztükröt ábrázoló képet az egyik barátomtól, „Hol jártunk?” kérdéssel. Elsőre azt mondtam volna, hogy a tengerparton, de a jelenlegi helyzetben ez nyilván nem jöhet szóba, így tanácstalanul ültem a messenger előtt.
A következő képen megláttam a magas, vöröses falakat, és a burjánzó növényzetet, ami körülveszi a kékséget. Megyer-hegyi tengerszem! – pötyögtem válaszul. De nem volt igazam. Bár a látvány kísértetiesen hasonlít, ez a csodakékség történetesen Apc mellett található. Még nem is hallottam róla... Apc nevéről is csak egy népdaltöredék ugrott be: „Apcon lakom, keress meg!”.
Megkerestük...
A Megyer-hegyi és az Apc melletti tengerszemben a szépségükön kívül még az is közös, hogy nem tengerszemek.
Tengerszemnek nevezzük azokat a hegyvidéki tavakat, amelyek a jégkorszak után elolvadt gleccserek vizéből jöttek létre. Hazánkban ilyesmivel nem találkozhatunk, hiszen magashegységeink sincsenek. Igazi tengerszemért a Szlovákiában található Nagy-Hincó-tavat érdemes felkeresni. Mivel a tengerszemek gleccservízből jöttek létre, ezért kristálytiszták, szinte a fenekükig lelátni. Talán e hasonlóság miatt nevezik a felhagyott mészkőbányák helyén felgyűlt tavacskákat is tengerszemnek. Meg persze sokkal festőibben hangzik, mint a tájseb.
Az apci tengerszem, másnéven Széleskői-bányató egy egykori andezitbánya gödrében felgyűlt tavacska, amelyet tíz-tizenöt méter magas meredek sziklafal vesz körül. A kitermelés végeztével a természet átvette az uralmat, és kellemes, ligetes erdő alakult ki a tó körül. Az 1990-es évek óta kedvelt kiránduló- és horgászhely, nyáron strandolni is szoktak itt, legalábbis erre utal a sziklafal fölé kifeszített tarzankötél.
Apc határában fa információs tábla hívja fel a figyelmet a tengerszemhez vezető földútra. Elvi síkon egészen a tóig el lehet menni kocsival, de a többi kiránduló és az autónk állapotának érdekében inkább gyalog tegyük meg azt a másfél kilométert, és parkoljunk le a réten. Ugyan nincsenek jelzések, de a földúton haladva képtelenség eltéveszteni az utat. Az út mentén számos vadvirág nyílt, döngicséltek a méhek, sőt, a szamóca is virágzott, pár hét múlva már az édes piros gyümölcsökből falatozhat aki erre jár.
A patakmeder menti útról jobbra piros kör jelzéssel ellátott, meredek utat választottuk, hogy először fentről nézzünk le a tengerszemre.
A csapadékhiány sajnos itt is szembetűnő, a talaj csak úgy szaladt ki a lábunk alól, ahogy felfelé igyekeztünk. Rövid, de annál kalandosabb emelkedő után a fák közül előbukkanva pillantottuk meg először a vizet. Valóban olyan szép volt, mint a képeken!
Friss, zöld növényzet, vöröses kőfalak és a hihetetlenül mélykék tó látványa fogadott minket. Kifújtuk magunkat, majd elindultunk körbe, az ösvényeket követve, hogy fentről körbejárjunk. Sok ösvény van, ezek gyakorlatilag csak kijárt utak, nem jelölt turistaösvények. Érdemes kipróbálni őket, bekukkantani a bokrok közé. A peremről nyíló kilátás több helyről egészen szép. Szerencsés időben voltunk, mert a Mátraalja lankás termőföldjein virágzó repce, újabb színfoltot vitt az élénk palettába.
A fenti nézelődés után közelről is szerettük volna látni a tavat, a tiszta víztükörben játszó halakat. Visszafordultunk a fő ösvényre, amely a parkolótól a tóhoz vezet (a piros körről a piros sáv visz vissza), és kisétáltunk a partra. Nehéz elképzelni, hogy itt valamikor bánya volt, olyan üde és természetes a völgy. Virágzó fák és zsenge fűszálak tudatták, hogy itt a tavasz. Nyitni-kék, nyitni-kék, visszhangzott körbe a széncinege éneke.
Kellemesen csalódtam, a tengerszem és környéke jóval több élményt tartogatott, mint elsőre gondoltam.
Visszasétáltunk az autókhoz, és elfogyasztottuk úti elemózsiánkat – Anyukám szóvá tette a múltkori posztomban, hogy kaját írtam, most muszáj megmutatnom, hogy ismerek más kifejezést is a szendóra :). Szóval, rövid pihenő után útra keltünk, mivel sikerült meggyőznöm a többieket, hogy a középkori templom Gyöngyöspatán valódi kuriózum, amely megér egy rövid kitérőt.
Az elmúlt hetekben szegregációs botrányáról elhíresült Gyöngyöspata egyike azon kevés hazai településnek, amelynek templomát elkerülte a barokk felújítási láz. Biztos bennetek is felmerült már, hogy ha annak idején minden tíz falu épített egy templomot, akkor mégis hol a csudában van az a sok régi épület? Erre a válasz részben a zivataros évszázadainkban keresendő: sem a tatárjárás, sem a török uralom, de a szabadságharcok sem kedveztek a templomok állagmegóvásának. Amelyik mégis túlélte, arra pedig Mária Terézia korának templomfelújítási láza tette rá a keresztet. Illetve, a barokk elemeket, az oltárképeket és a csodálatos aranyozott díszítéseket. Részben ezért néz ki nagyjából minden templomunk ugyanúgy.
Ha valami újdonságot szeretnénk látni, akkor érdemes felkutatni a kevés, eredetit megközelítő állapotában fennmaradt, középkori templomot. Nagybörzsöny, Zsámbék, Velemér és Ják mellett Gyöngyöspata is büszkélkedhet egy csodaszép, dombra épült templommal. A Kisboldogasszony-templom román alapokra épült, de számos gótikus elemmel bővítették. A templomkert is ápolt, rendezett, hatalmas gesztenyefáival megnyugtató és hívogató.
A templomba a járvány miatt jelenleg sajnos nem lehet bemenni, de békeidőben a templombelsőt is érdemes megnézni. Az eredeti freskótöredékek és a faragott fa oltár mellett itt őrzik a gyöngyöspatai születésű Nekcsei Demeter által szerkesztett Nekcsei biblia egy másolatát is.
