Két napra elegendő szendviccsel és kutyapulcsival pattantunk be a buszba szombaton reggel az előre megbeszélt találkozó helyén, hogy csatlakozzunk a TúraBarátokhoz egy bükki hétvégére. Velük voltunk a Rám-szakadékban is, ami felejthetetlen élmény volt! Kissé kómásan nézegettem kifelé a kisbusz ablakán, miközben Tatyi az ölemben durmolt. Velem együtt, ő sem korán kelő típus… Miskolchoz közeledve aztán kezdtem összeszedni a lelkesedésemet – ezen a második kávé csak lendített – és várakozással gondolni az előttünk álló két napra.
Miskolcot elhagyva már világosan látszott, hogy a csodás, szikrázóan havas túra, amelyre szerintem mindannyian számítottunk, amikor egy téli bükki hétvégére jelentkeztünk, csak illúzió marad. Cserébe a havas eső alábbhagyott, mire a Garadna-völgy bejáratához érkeztünk, így viszonylag kellemes, ködös időben indulhattunk útnak Jávorkút felé. Az ösvény mindjárt az elején hamisítatlan bükki kalandpályára vitt minket: a Sebes-patak völgyében, vadregényes, meseszép tájon kellett felkaptatnunk. A patak megfagyott, jégcsapokká formálódott vize, az avar és az itt-ott előbukkanó mohafoltok változatos alakzatokat rejtettek.
Magával ragadott a látvány, és szívesen időztem volna itt, az apró növénykék, gombák és a jégszobrocskák tanulmányozásával, de jobban jártam, hogy az útra is figyeltem, mert az amúgy is meredek emelkedőt jeges, csúszós levelek borították, a haladást pedig kidőlt fatörzsek tették izgalmasabbá. Tatyi hihetetlenül élvezte ezt a felfelé vezető szakaszt, nagyokat ugrált, és minden kiálló tereptárgyra felmászott – szinte incselkedett, hogy kétlábú barátja most bizony alulmarad!
A jégcsapok között el is siklott volna a figyelmem egy különleges képződmény, a cseppkövekkel csipkézett vízesés felett, de szerencsére, a túravezetőnk jóval felkészültebb volt annál, hogy csak hagyjon minket továbbsétálni. Számomra újdonság volt, hogy cseppköveket nem csak barlangokban láthatunk, és bevallom, keresnem is kellett, hol kezdődik a jégcsap, és mi a valódi cseppkőformáció.
Túránk során később is találkoztunk a Bükkre jellemző karsztvíz munkájának nyomaival. A környékre jellemző mészkő ugyanis nem egységes szerkezetű kőzet, ezért változatos alakzatok képződnek benne a víz erodáló hatására. Töbörök, zsombolyok, víznyelők és barlangok tarkítják a Bükk-fennsíkot. Hogy az első kettő között pontosan mi is a különbség, az számomra még egy kissé homályos, de a lényeg, hogy ezeknek a formációknak a kialakulása mind egyazon jelenséghez kötődik. A növényzetből a vízbe jutó széndioxid hatására, valamint a mészkőből kioldódó ásványi anyagok révén a csapadékvíz savassá válik. Ez a savas víz képes lesz oldani a mészkövet, ezzel létrehozva az előbb említett jelenségeket. A barlangok és egyéb alakzatok, illetve a cseppkövek keletkezése sok-sokmillió vízcsepp munkájának eredménye. Az oldott mésszel telített, széndioxidban gazdag víz valamilyen külső körülmény hatására lelassul, nyomása lecsökken, és ilyenkor lerakja a magával szállított mészkövet. Az így – évmilliók alatt – felhalmozódó mészkőből lesznek aztán a cseppkövek.
Ezen a lassú, csendes folyamaton tűnődtem, ami ugyan a szemünk előtt zajlik, mégsem vesszük észre, csak ha már látványos eredménye van…
Kövesd kalandjainkat!
Az emelkedő tetején búcsút vettünk a völgytől. Elértük a Bükk-fennsíkot, és ezzel magunk mögött hagytuk a térerő nyújtotta komfortot is. Már csak egy hosszabb, bükkösökkel ölelt egyenes volt hátra, hogy elérjük esti szállásunkat, a Jávorkút Panziót. Már közel jártunk, amikor Bálint, a túravezetőnk feldobta, hogy mi lenne, ha megnéznénk a Szirén-barlangot? Volt még időnk, így szívesen vállalkoztunk a kitérőre. Gyorsan viaszt dugtunk a fülünkbe, Bálintot pedig az árbochoz kötöztük, és behatoltunk az ismeretlenbe. Jó húsz métert tettünk meg, amikor a földben kráter-szerű mélyedésre lettünk figyelmesek. Leplezetlen csalódással állapítottuk meg, hogy a nevével ellentétben a Szirén-barlang egyáltalán nem csábító. Szerencsére elidőztünk egy kicsit, és így volt lehetőségünk észrevenni a letörésben megbúvó információs táblát, amely a valódi, látványos és mélyen sötétlő Szirén-barlanghoz vezetett minket. A közel 750 méter hosszúságú barlang cseppkövekben gazdag, de karros formák és kőcsipkék is megfigyelhetők. Számos denevérfajnak ad otthont. Bejárása gyakorlott barlangászoknak, engedéllyel lehetséges.
Megérkezve a panzióba felfrissítettük magunkat egy kis kávéval, teával, vagy épp rántott hússal, majd újabb kalandra indultunk. A közeli magaslat, ahonnan napos időben csodás kilátás esett volna, így is felfedezésre méltó élménynek bizonyult. A lenyugvó nap fénye halványan, sárgásan szivárgott át a ködön, kicsalogatva a zúzmarás táj kristályait. Csodálatos befejezése volt ez az első túranapunknak.
